Jól néz ki! Van egy receptem, mákos kukoricatorta, mindig csak nézegetem, és gondolkodom milyen lehet. De ha azt mondod, hogy jó ez a páros akkor elhiszem:)
Beck Zsu, a VKF kedvéért tettem szuflé formába, máskor nagyobb jénaiban szoktuk rétegezni:-)
2010. március 2. 13:54
[Image] Egyetemista koromban B. barátnőmmel nagyon sokszor találékonynak kellett lennünk, főként hónap végén, amikor a pénztárcánk már nagyon lapos volt. Elég gyakran készítettünk mákos puliszkát, amit mindig sokan döbbenten néztek, hogy tudjuk megenni. Persze nagyon szerettük, másképp nem készítettük volna.
Maimoni VKF kiírására rögtön eszembe jutott ez a puliszka-mák párosítás. Évek óta nem készítettem, azt hiszem az egyetemi éveim alatt ettem ilyent bőven. Egyébként nagyon finom érdemes kipróbálni, még ha bizarrnak is tűnik egyeseknek a párosítás.
Mákos puliszka
Hozzávalók: kukoricaliszt, darált mák, cukor, pici só (mennyiségeket nem igazán tudok írni)
Elkészítés: Fél liter vízbe beleszórunk kb. 2 dl kukoricalisztet, egy csipet sót és addig főzzük, amíg megdagad. Egy kicsit hűlni hagyjuk majd egy kivajazott hőálló tálban a puliszkát és cukros darált mákot lerétegezzük. Előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt összemelegítjük.
7 megjegyzés
Ablak bezárása Ugrás a megjegyzésűrlapraHúúúúú.....ez a Nekem való!!!
Már mentem is!!!! Köszi!!!
2010. február 27. 20:04
Jól néz ki!
Van egy receptem, mákos kukoricatorta, mindig csak nézegetem, és gondolkodom milyen lehet. De ha azt mondod, hogy jó ez a páros akkor elhiszem:)
2010. február 27. 21:08
Tiszta őrült vagyok ha legszívesebben most azonnal (éjszaka :D szívesen kipróbálnám? :)
2010. február 28. 1:09
Nekem nem tűnik bizarrnak, mi több, remek lehet! Nekem, mákrajongónak pedig maga a tökély! :))
2010. február 28. 8:07
Lányok, remélem nektek is fog ízleni!Jelezzetek ha kipróbáltátok!
2010. február 28. 8:15
Nagyon jó ez a rétegezés, és egyszerűbben, kevésbé szépen szoktam tálalni.
Én darából főzöm, tejben. Szerintem finom!
2010. március 2. 12:43
Beck Zsu, a VKF kedvéért tettem szuflé formába, máskor nagyobb jénaiban szoktuk rétegezni:-)
2010. március 2. 13:54