Megjegyzés helye: ALTERNATÍVA

"A halálát senki sem éli meg, mert akkor már nem élünk!", mondta Szűcs László, egykori marosvásárhelyi orvos, aki megjárta mint fogoly, a náci koncentrációs táborokat! Talán így is van, de azok, akik még élnek, igen intenzíven élik meg embertársaik elvonulását az élők sorából. Hogy hová mennek mindazok, akik elmennek? Reméljük, hogy jobb helyre! Ha mégis a nagy semmi lenne csak, akkor sincs nagy baj, hiszen akkor azt már az elhunyt nem érzi, mert"Ott túl, már semmi sem fáj!" Ott talán nem, de itt annál nagyobb a fájdalom és az űr, amit eltávozott szeretteink hagynak hátra! Fájdalmat csak az érez igazán, akinek szeretett szülei, gyerekei, házastársa, testvére, barátja, rokona, szomszédja, ismerőse fekszik a hideg hantok alatt! Ha mégis van Ott Túl Valami, és én hiszem hogy Van, akkor ebben az életben már nem, de utána megint együtt lehetünk azokkal, akiktől itt a földön egyszer nagyon elváltunk! Nem tudjuk a létünk lényegét, de megvan a remény, hogy egyszer megvilágosodik minden! Az Örök Világosság Által, mely legyőzi az öröknek vélt sötétséget!
Addig is, mi, akik még itt, ezen a parton vagyunk, ilyenkor november elsején meglátogatjuk eltávozottaink sírhelyeit, emlékműveit az eltűnteknek, és emlékezetünkkel felidézzük őket, életre keltjük szeretetteinket, ott mélyen a szívünkben, ahová még a hitetlenség sötétsége sem tud behatolni. Lelkivilágunk belső szentélyében, ahová még mi is megilletődve lépünk be, ott mindenki élhet tovább, ha helyet adunk nekik! Ezt csak úgy tehetjük meg, ha emlékezetünkben megőrizzük mindazokat, akikkel volt szerencsénk ebben az életben egyszer együtt lenni! Bizony szerencse az, mert sokszor csak akkor derül ki, hogy mekkora vesztesség ért bennünket, mikor már késő! A fájdalomtól tántorogva, lelkifurdalástól kifacsarodó szívvel érezzük, hogy valami pótolhatatlan elmúlt, valami végérvényesen elveszett! Nem maradt más hátra, csak a nagy üresség, és egy szótlan hant, hideg kő, és néma virágkoszorú! Ami igazán számít, azok az emlékek és a tisztelet a halál fájdalmait elszenvedettek iránt! Tisztelet mindannyiuknak, és gondoljunk arra, hogy Nekik mennyire lehetett még fájdalmasabb azáltal, hogy távozásukkal ekkora fájdalmat okoznak a hátramaradottaknak!

Kedves "kacsacj" barátom, ígéretemhez híven megkerestem szeretett tanárod sírhelyét, és kívánságod szerint, egy gyertyát gyújtottam a nevedben, és valami imádságfélét is mondtam, de az inkább valami monológféle volt, hogy "Tanár Úr, egyik volt diáktól hozok üzenetet, aki, ha nem is lehet itt, gondolatban sokszor van Önnel! Tisztelet és hála, a dimenziókon áthatolhatatlannak vélt úton keresztül!" Gondolom, eléggé akadémikusan fogalmaztam én is. Gondosan ápolt sírhely, alaposan feldíszítve az ünnepre. Nem én csinosítottam, és látszik, hogy sok rajongója van a Tanár Úrnak. A sarkon lévő piros gyertya a tied, azt én tettem oda.

[Image]

Furcsa élményem volt ezzel a sírhellyel, mert órákig kóboroltam a temetőben pénteken, mire rátaláltam. A temető gondnoka egy olyan ember, aki azon kevesek közé tartozik, aki igazán a munkahelyére illik. Mogorva, torzonborz, és első benyomásom is az volt, hogy egy igazi temetőőrző kutyát látok. Úgy is viselkedett! Fél négykor érkeztem az irodába, ahol hosszú sorban álldogáltak emberek az adófizetéssel. Kérdeztem, hogy hányig dolgozik, mert a sírhelyekről akartam kérdezni. "Fél négyig", mormogta az orra alatt. "Most pont annyi van" mondtam, mire visszamorgott, hogy" Akkor maga pluszba van!". "Én itt csak egyetlen valakit látok, aki pluszban beszél, és az egyáltalán nem én vagyok!" pofáztam én is vissza, és faképnél hagytam a meghökkent Kerberoszt. Meg is bántam később, mert sehogyan sem találtam a keresett sírhelyet. Már azon voltam, hogy megyek, és valahol a keresztúton gyújtok egy gyertyát, mikor már majdnem a kijárathoz érkeztem. Akkor megint elfutott a méreg, hogy hát én nem szoktam csak így feladni és majdnem hangosan gondolkodva, hirtelen megálltam és kimondtam, hogy hát tanár úr, merre lehet, segítsen, mert akarok mondani valamit! Aztán lassan balra fordultam, és pontosan egy obeliszk alatt álltam, amelyiken Kiss Elemér nevét láttam meg. Nem részletezem, hogy mit éreztem, de ilyen véletlenek nem szoktak történni! Velem egyáltalán nem!
A következő képek azoknak nyújt vigaszt, akik erre igényüket fejezték ki! Vannak olyanok is, akik nem akarják a nyilvánosságot, és azokat, a kívánságoknak megfelelően, diszkréten kezeltem. Minden esetben személyes levélben is tájékoztattam az illetőket, és a felvételeket is elküldtem. Tizennyolc esetben intézkedtem, és egy sírhelyet sehogyan sem sikerült megtalálni a református temetőben. A részleteket levélben továbbítottam, gondolom, megoldódik a rejtély.

[Image]




[Image]

Néhány ismerősöm és volt barátom, tanárom sírhelyét is bemutatom itt, néhány sor magyarázat kiséretében.
Itt a szomszédom, Lacika pihen. Tragikus halála mindannyiunkat alaposan kiakasztott. A szíved szakadt meg, ha a szüleivel találkoztál azokban a napokban, mikor az USA-ból "várták" haza egyetlen fiukat, aki ott közúti balesetben vesztette életét.

[Image]

Nem is tudják talán, hogy Marosvásárhelynek volt egy világhírű atomfizikusa is! Szerencsém volt személyesen is ismerni "Endre bácsit", aki baráti körben csak így engedte megszólíttatni magát. Egyszer még mesélni fogok Endre bácsiról, elmondom, hogy milyen nagyszerű élmény az életben zseniális ember mellett tanulni. Endre bácsi a legzseniálisabb szakember volt, akit valaha is ismertem.

[Image]

Itt egy másik Laci pihen. Egykori kollégám, és beosztottam, akit mindenki félreértett, és lekezelően viselkedett vele. Azon kevesek közé tartozott, aki az egykori Telesatco cégnél értett a szakmájához is, és behuny szemmel fújta a TTL és MOS-FET integrált áramköröket. Ha Laci kéznél volt, soha nem kellett a katalógusokban keresgéljek, csak szólni kellett neki. Miután eljöttem a cégtől, támasz nélkül maradt, és elmarták a csapatból. Bánatában a pálinkásüveghez menekült, és szó szerint halálra itta magát elkeseredésében. Sokszor érzem magam hibásnak miatta, mert ha maradok, talán másképpen alakult volna sorsa. Ki tudja? Én nem, és ezért is furdal a lelkiismeret. [Image]

Itt nyugszik Feri bácsi, aki mindig Karcsikámnak kényeztetett, és stílusával olyan mély benyomást tett rám, hogy azalatt a pár év alatt, amíg szerencsém volt a közelében lennem, valóságos átnevelődésen estem át. Erdély egyik legtehetségesebb, legtiszteltebb színházi rendezőjét tisztelhetjük benne. Hosszú pályafutása alatt, sikert sikerre halmozott, és talán egyetlen volt a szakmában, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Most is barátok közt pihen, mert sírhelyétől pár lépésre nyugszik Kőszegi Margit, Kőszegi Dusu és Borovszki Oszkár, mindannyian az egykori Székely Színház művészei. Feri bácsi felesége, Kovács Emma, az erdélyi színpad élő csillaga, a rá jellemző fekete humorral mondta egyszer itt, hogy "Ferikém, ti itt aztán éjjel tizenkettőkor jó kártyapartikat rendezhettek, és még csak nem is kell messze kóboroljatok a helyetekről!"

[Image]

Nyugodjatok békében kedves barátaim, ismerőseim, rokonaim, ismeretlen hőseim, névtelen nemzettársaim!
Találkozunk vajon még egyszer?

[Video]