Régóta készülődök megírni ezt a bejegyzést, lényegében azért odáztam mostanig, mert vártam azt a pillanatot, amikor össze tudom szedni a gondolataimat. Nos, egy évvel ezelőtt nagy kalandra szántam el magam, ugyanis eldöntöttem, hogy végérvényesen, egyszer s mindenkorra leszámolok a fölöslegesen cipelt kilóimmal. Ugyanis az egy évvel ezelőtti 86 kilómmal a 154 centi magasságomhoz igencsak túlsúl[Image]yosnak minősültem, s ez még önmagában nem zavart volna annyira, de közben alattomosan a vérnyomásom is felkúszott koromhoz nem illő mértékig. Naponta gyógyszert kellett szednem, amit rendszerint elfelejtettem bevenni, hiszen különösebben nem fájt sehol, nem szédültem és semmi olyan érzésem nem volt, hogy beteg lennék. Közben az orvos barátaim és a háziorvosom aggódva és óvatosan figyelmeztetett, hogy nem visz jóra a túlsúly, jó lenne lefogyni, mert a túlsúlyomtól van a magasvérnyomás és idővel más betegségek is jelentkezhetnek. Nekem azonban továbbra sem volt betegségérzetem és hárítottam minden jóindulatú tanácsot azzal, hogy anyám is kövér, apám is kövér, nem véletlen, hogy én is egyre gömbölyűbb vagyok. Meg olyanokat is mondogattam, hogy a rokonaim jelentős hányada valami magasvérnyomás okozta betegségben halt meg, valószínűleg engem sem kerül el az agyvérzés, vagy a szívinfarktus. Lelkem mélyén azonban tud[Image]tam, hogy anyai nagyapám ágán szinte mindenki kilencven fölötti kort élt meg és többségüknél egyszerűen nem volt amilyen betegséget beírni a halál okaként, mert makkegészségesek voltak aggastyánkorukig. Világháborús nagyapám például még a halála előtti napon is fát fűrészelt az udvaron 96 évesen és a reggelihez megitta a stampedli szilvapálinkát, de szikár, csontos, sovány ember volt. Ilyen volt az összes testvére, akik megérték a kilencvenet. Tehát tudtam, van példa a családomban sovány, egészséges emberre is, nem kötelező nekem kövérnek és magasvérnyomásosnak lenni. Azonban azt is tudtam, hogy a női magazinokban olvasható, meg az interneten keringő tutibiztos fogyókúra-recepteket én úgysem tudom betartani, mert egyrészt vagyok annyira öntörvényű, hogy felrúgjak bármilyen szabályt, másrészt, mert képtelen vagyok kalóriákat számolni és unciás mérlegen mérni az ételt. Ugyanakkor szeretek enni, szeretek jókat enni és képtelen vagyok koplalni. Nem is kísérletez[Image]tem semmilyen tutibiztos recepttel, egyedül ama 90 napos "csoda-diétát" próbáltam ki, kínkeservesen le is adtam 15 kilót, és nem egészen 90 nap alatt vissza is szedtem húszat. Ezen a ponton eldöntöttem, hogy rajtam már semmilyen csodadiéta nem segít és sorsomba belenyugodva egyre gömbölyödve vártam az agyvérzést vagy a szívinfarktust. Aztán a tavaly szeptember elején a kolléganőm felkért, hogy írjak a fogyókúráról a Krónika Életmód rovatába, azonban hiteltelennek, tisztességetelennek tartottam túlsúlyosként osztani az észt az egészséges életvitelről. Ódzkodva fogadtam el a felkérést, de eleget tettem neki, mert úgy döntöttem, hogy most akkor végre alaposan kifaggathatom Munzlinger Ildikó háziorvos barátnőmet, akit még középiskoláskoromból ismertem. Ildikó a középiskolában, de még az egyetemi évek alatt is egy kis gömbölyű csajszika volt, azonban mostanra lefogyott és nagyon csinos hölggyé vált. A vele folytatott beszélgetésből született a Búcsú a fölösleges kilóktól című cikkem. A megjelenést követően azonban levelet kaptam az egerági Bányai Gyöngyitől, aki arról számolt be, hogy hasonló módszerrel neki is sikerült leadnia 40 kilónyi súlyfeleslegét és hogy saját bőrén kísérletezett ki egy módszert, amivel könnyedén meg le[Image]het szabadulni a súlyfölöslegtől. Megadta a honlapja elérhetőségét is. A Pszichowellnes fogyókúra helyett honlapot tanulmányozva rájöttem egy olyan módszer hullott az ölembe, amivel még én is képes leszek lefogyni. Gyöngyivel hosszas levelezésbe kezdtünk, ha elakadtam, vagy tanácsra volt szükségem, ő mindig segített, biztatott, nem hagyott magamra. Hálás köszönet érte... A végeredmény egy év után mínusz 25 kiló és mínusz 23 centi a derékbőségben. Az egy év alatt havonta készítettem fotókat ugyanabban a ruhában, ami egy évvel ezelőtt alig ért be, a fogyásom evolúcióját megnézhetitek a netlogos profilomon. Fellelkesülve az elért sikereimen már múlt év novemberében előadássorozatot szerveztem a Gyergyói-medence településein, amelyen Gyöngyi elmesélte fogyása történetét, aztán készítettem egy interjút is vele, amit itt olvashattok. Júliusban már pszichowellness-tábort szerveztünk Gyöngyivel és Stenger Györgyi NLP-tanárral szülőfalumban, Gyergyószárhegyen. A táborról itt olvashattok egy rövid kis riportot, illetve itt egy bővebb beszámolót. Érdemes megnézni a képeket is.
Tapasztalataim röviden:
1. Úgy adtam le 25 kilót, hogy észre sem vettem.
2. Közben jókat, finomakat ettem
3. Nem éheztem.
4. Nem lógtam ki a sorból a nagy családi összejöveteleken sem.
5. A családom sem sínylette meg a fogyásomat.
6. Nem kellett külön főznöm a családnak.
7. Jól szórakoztam és fejlődött a kreativitásom, önbecsülésem.
8. Nincs magasvérnyomásom!
9. Egészségesebbnek, erősebbnek érzem magam, mint egy évvel ezelőtt.
10. Másoknak is segítettem a túlsúlyuktól való megszabadulásban.
11. Végül, de nem utolsó sorban kiderítettem a túlsúlyom okát.

További terveim:
1. Még további öt kiló leadása, hogy a kilóim száma 5-össel kezdődjön a harmincéves érettségi találkozómra.
2. A "versenysúlyom" megtartása életem végéig.
3. Segíteni minden hozzámfordulónak, aki meg akar szabadulni a fölösleges kilóitól.
4. Egy szakácskönyv megírása azoknak az ételrecepteknek és tanácsoknak a felsorakoztatásával, amelyek nekem is segítettek a túlsúlyomtól való megszabadulásban.
5. Bányai Gyöngyi további támogatása a pszichowellness-módszer népszerűsítésében.
6. További pszichowellness-táborok szervezése.

De addig is írom ezt a blogot, ahol csak olyan ételek receptjét közlöm, amit én is megeszek mégsem hízom tőle. Aki fogyni akar könnyedén és egészségesen, figyeljen a címkékre és a bejegyzések végén lévő olykor kissé csípős megjegyzésekre.