Keringtem, keringtem és keringtem. Kicsi az autó, könnyen elfér, de így sem volt könnyű. Kissé unom már Kolozsvár belvárosát. Lassan az egyetlen öröm, ha üres parkolóhelyet látok. Sőt, a kis autó előnye, ha háromnegyed parkolóhelyet látok az is elég, több manőverből ugyan, de sikerül beállnom. Kiszállok, megkeresem a parkolójegy automatát, fizetek, visszamegyek kiskocsimhoz, beteszem a bilétát, és megyek dolgomra. Persze, kis autóm minden előnyével együtt, néha nagyobbra vágyom. Sőt néha megfordulok egy egy formás farú terepjáró után is. Aztán, gyorsan megbánom pillanatnyi eltévelyedésem, benzinre sem telne, téli gumiról, vagy alkatrészről nem is beszélve. Drága dolog az, költséges a fenntartása...
Ma a Farkas utcában állt meg egy formás járgány, egy pillanatra elbűvölt és ismét elcsábultam! Aztán elszégyelltem magam. A fogyatékosok számára fenntartott helyre állt be. Nem - gondoltam magamban - nem cserélnék a tulajdonosával! Inkább kis autó, mint nagy autó és tolószék! Aztán kiszáll a tulaj. Hát nem, nem cserélnék vele. Pedig nem volt nyomorék, és tűzbe teszem a kezem, hogy semmi más, első látásra esetleg észrevehetetlen fogyatékossága sem volt. Kiszállt és ment.
Siethetett, mert parkolócédulát nem vett...
"dzsipán"
Még nincs megjegyzés. -