Az Útonjáró ember olyan mint az állandóan forrásban lévő víz, állandóan igenelnie kell, a lehúzó gravitatív erőkkel szemben újra és újra ki kell húznia magát, felfelé irányulni, befelül és kívül. Az is-is, a talán horizontális erőtlensége a mélybehúzó erők terébe juttat.
Személyes megjegyzés: Kedves Csilla, kitűnő a blog.
[Image]Egy pillanatig se feledd, hogy egyedül vagy, és hatalmad csupán a jobb kezedig terjed. Minden harcos magányos, mert a végső harcot egyedül kell megvívni. E harc hevében nincs csapat és nincsenek bajtársak; magad vagy csupán. Magad, és Isten, aki nem avatkozik be.
Ezt a harcot mindenképp meg kell vívni – nemcsak azért, mert ez a harcos életének értelme, de azért is, mert elkerülhetetlen. Nemcsak a harcos keresi a harcot – a harc is követi őt, könyörtelenül. A végső harcot pedig nem lehet megnyerni, nem lehet abbahagyni, és nem lehet kitérni előle. Ezért végső. És amikor megérti ezt a harcos, körülnéz és felfogja hogy egyedül maradt és egyedül kell megvívnia majd e harcot, végképp megszűnik embernek lenni. Ettől fogva szíve nem emberi szív, hanem a harcos szíve mely nem ismer mást, csak ellenfelet és áldozatot. Ez a magányosság a harcos egyik legnagyobb próbatétele. Kevesen élik túl, kevesen viselik el – mert nem azért van, hogy elviseljék. E magányosság kezdettől való: az első, társtalan teremtett lényé, akit Isten lehelete még nem melegített fel.
A harcosok többsége nem a harcba, hanem ebbe hal bele.Annak számára, aki egyedül maradt, nincs más út, csak a végzet útja: az elkerülhetetlen halálé, mert a társtalanság mindig halálba torkollik. Az egyedüllét felismerésének pillanatát az igazság pillanatának is nevezik – ez azonban semmit nem jelent, mert ezekben a pillanatokban nincs igazság, sem hamisság. Semmi sincs; csak a meztelenség és a magány. Ez a végső bizonyosság, és minden más illúzió. Senki sem tudja, miért van így.
György Attila: Harcosok könyve
posted by Patrubány Csilla at 06:26 on 20 Oct 2011
"Ki olyan, mint a sárkány? - Protect Life"
2 Comments -
Fantáziák a hiteles fönti hangütésre:
Az Útonjáró ember olyan mint az állandóan forrásban lévő víz, állandóan igenelnie kell, a lehúzó gravitatív erőkkel szemben újra és újra ki kell húznia magát, felfelé irányulni, befelül és kívül. Az is-is, a talán horizontális erőtlensége a mélybehúzó erők terébe juttat.
Személyes megjegyzés:
Kedves Csilla, kitűnő a blog.
Barátsággal,
szelidede@gmail.com
17 January 2012 at 05:13
és kitűnő ez a ,,fantázia" is. Köszönöm.
20 January 2012 at 04:41