Post a Comment On: A gravitáció és a beszéd ellen

[Image]Egy pillanatig se feledd, hogy egyedül vagy, és hatalmad csupán a jobb kezedig terjed. Minden harcos magányos, mert a végső harcot egyedül kell megvívni. E harc hevében nincs csapat és nincsenek bajtársak; magad vagy csupán. Magad, és Isten, aki nem avatkozik be.
Ezt a harcot mindenképp meg kell vívni – nemcsak azért, mert ez a harcos életének értelme, de azért is, mert elkerülhetetlen. Nemcsak a harcos keresi a harcot – a harc is követi őt, könyörtelenül.
A végső harcot pedig nem lehet megnyerni, nem lehet abbahagyni, és nem lehet kitérni előle. Ezért végső.
És amikor megérti ezt a harcos, körülnéz és felfogja hogy egyedül maradt és egyedül kell megvívnia majd e harcot, végképp megszűnik embernek lenni. Ettől fogva szíve nem emberi szív, hanem a harcos szíve mely nem ismer mást, csak ellenfelet és áldozatot.
Ez a magányosság a harcos egyik legnagyobb próbatétele. Kevesen élik túl, kevesen viselik el – mert nem azért van, hogy elviseljék. E magányosság kezdettől való: az első, társtalan teremtett lényé, akit Isten lehelete még nem melegített fel. A harcosok többsége nem a harcba, hanem ebbe hal bele. Annak számára, aki egyedül maradt, nincs más út, csak a végzet útja: az elkerülhetetlen halálé, mert a társtalanság mindig halálba torkollik.
Az egyedüllét felismerésének pillanatát az igazság pillanatának is nevezik – ez azonban semmit nem jelent, mert ezekben a pillanatokban nincs igazság, sem hamisság. Semmi sincs; csak a meztelenség és a magány. Ez a végső bizonyosság, és minden más illúzió.
Senki sem tudja, miért van így. György Attila: Harcosok könyve