Az igazán nagyszerű országoknak nem feltétlenül diadalmas élsportolói, „csak” sportolói vannak. Utóbbiakból viszont sohasem lehet elég…
A temérdek aranyat, ezüstöt és bronzot kiharcolt élsportolói gárda nem is érdemel egyebet, mint forró gratulációkat és munkájuk legőszintébb elismerését.
Azon patrióták esetében viszont, akik attól érzik többnek magukat, hogy történetesen valamelyik honfitársuk lépett a dobogó fokára, már kissé körülményesebb a dolog. Az említett úriembereknek/hölgyeknek ugyanis (tisztelet a kivételnek) meggyőződésük, hogy ők is
megérdemelten osztozkodnak a sikerben
és hazafiúi kötelességüknek tettek eleget maradéktalanul – példának okáért – a 10 km-es női nyíltvízi úszás helyszíni közvetítésének végigizgulásával. A tévé előtti kényelmes karosszékből természetesen, a szurkolás hangulatát esetenként megspékelve
pirosfehérzöld szalagos, magyarosan csípős ropi nassolásával.
Holott sokkal többet tettek volna nemzetükért azzal, ha a televíziós közvetítés végigülése helyett inkább (horribile dictu!) elszaladtak volna a legközelebbi uszodáig, hátha ugyanezen idő alatt – bár fél kilométer erejéig – sikerült volna learatniuk saját kicsi győzelmüket a mozgásszegény életmódjuk felett. És az ily módon egészségesebbé váló honfi adóját – az egészségügyi tárca ülő életmódra visszavezethető többletköltségei helyett – tiszta lelkiismerettel lehetett volna például a jövendő olimpikonok felkészülési költségeire fordítani az újabb aranyak megszerzését elősegítendő.
Meg hát sok egyéb más értelmes dologra is, persze.
De egy aranyak bűvöletétől megrészegült nagynemzetinek hiába is magyaráznám, hogy az igazán nagyszerű országoknak nem feltétlenül diadalmas élsportolói, „csak” sportolói vannak. Utóbbiakból viszont sohasem lehet elég…
(Az illusztráció forrása: richpoi.com)
birobela
kesztió
Lolka
(vendégbejegyzés)
Szabadtér 
betamás
2012. augusztus 14.
Én a közvetitéseket is végig szoktam izgulni, ha magyar sportoló nyer, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, ha román sportoló, akkor arra, hogy román állampolgár vagyok és az uszodába is el szoktam járni. Ehhez mit szólsz ?
kesztió
2012. augusztus 14.
Azt, hogy nem rólad szól a bejegyzés.
sneakinho
2012. augusztus 14.
Ritka nagy gyökér vagy te is.
Miért frusztrál téged annyira, hogy egyesek őszintén tudnak örülni a magyar sport sikereinek?
Szerencsére egyre ritkább a veled rokon gondolkodású egyén Magyarországon…
201208014
2012. augusztus 14.
Ezt a cikket kár volt megírni, kár az energiáért, kár azért a mozgásért, ami a billentyűzet kezeléséhez szükségeltetett. Sőt, gondolkodni is kár volt ezért a pár sorért.
kesztió
2012. augusztus 14.
Valami lényeget érintő ellenvetés is esetleg?
lavjaaa
2012. augusztus 14.
Mindig öröm sztereotípiákat olvasgatni egy “liberális” író tollából. Aki az olimpián végig a magyar sportolókért szurkolt a tv előtt, az minden bizonnyal a zsíros magyaros kajákat zabáló, mozgásszegény életmódot élő, másokat kirekesztő, gonosz nacionalista lehet. Gyönyörű sztereotípia ez, ami olyan mintára készült szándékosan(!), mint amit széljobbról megkapnak a cigányok, zsidók. Egyszerű hecc, legalábbis bízom abban, hogy egy egyetemet végzett ember nem lehet ennyire pontagyú. Mert az olimpiai sporteseményekben az egyéni teljesítményen kívül mi még a fontos? Hogy összekovácsolja a közösségeket. Mert közös sikere egy közösségnek, ami jelen pillanatban a (magyar) nemzet, és ez fájó pont a nemzetállamok haláláról évtizedek óta diskuráló liberálisoknak. Különösen fájhatott az, amikor Gyurta azt találta mondani, hogy 15 millió magyar nevében küzdött az utolsó métereken, és hogy boldog, amiért újabb érmet szerzett hazájának. Nehéz felfogni ezt egy hazátlannak, amit nem csak ez a cikk, hanem egy indexes tákolmány is bizonyít, amiben kiderül h Gyurta világrekodja nem nagy kunszt, ő csak egy droid aki több mint egy évtized óta oda vissza úszik a medencében (nem mellesleg Gyurta kijelentése nacionalistairredentistarasszistablablabla). Értjük, tehát olimpián nemzeti színekben lenni nacionalizmus, magyar sportolónak szurkolni nacionalizmus, magyar kultúrát és hagyományokat őrizni is az, utóbbi kettő pedig egy sohasem létezett kreálmány. (Természetesen a roma, és a zsidó kultúra nem kreált, hanem létező, színes és egyedi, amit támogatni kell). Remélem, hogy a liberálisok minél hamarább megszüntetik az olimpiát, ahol gonosz és elnyomó nemzetállamok harcolnak.
Kék Rezső
2012. augusztus 14.
Attól tartok túl lihegted a dolgot, ráadásul meglehetősen durva sztereotípiát használsz az olimpiát követő emberek jellemzésére, ami nem kicsit igazságtalan. Az az emberfajta amiről te írsz jó eséllyel nem is létezik. Jómagamnak is vannak súlyos liberális elhajlásaim. Épp a szabadelvűség mondatja velem, hogy nincs azzal semmi gond, hogy négy évente egyszer a nemzetek sportversenyét a szurkolók közösségi élményként élik meg és azonosulnak az őket képviselő sportolókkal, nem csak a győzelem esetén, hanem akkor is amikor épp kikap mondjuk a vízilabda csapat. Ebbe még az is belefér, ha verbálisan egy picit megfricskázzák a kevésbé sikeres szomszéd nációkat. Ártalmatlan dolog ez, és ennyi sikerélmény négyévente egyszer ráfér bármelyik nemzetre. Azt viszont egészségtelennek tartom, ha a sportot – esetünkben ugye az élsportot – kizárólag politikai, ideológiai szempontból tudja megközelíteni valaki. Az olimpia nem erről szól. Meg egyébként is csak 16 napot tart, ilyenkor engedjük már meg a szurkolóknak, hogy legyenek elfogultak, élvezzék az egészet, hadd fürödjenek egy picit az őket képviselő sportolók sikerében, mert aztán másnap be kell menni a gyárba, vagy az irodába és meló van. Ott meg ugye nem árt ha van valami ami tartja az emberben a lelket. Egyszóval kár a gőzért. Tóta W is megírta a magáét, én meg nem értem, hogy minek kutya muszáj csak azért belekötni valamibe, hogy mindenki lássa: nekünk külön véleményünk van és nem félünk azt hangoztatni. Ha nem szereted az élsportot ne nézd és kész, de nem elegáns dolog beleköpni más emberek ártatlan szórakozásába.
betamás
2012. augusztus 14.
Akkor meg miért az áll a cikkben, hogy “Holott sokkal többet tettek volna nemzetükért azzal, ha a televíziós közvetítés végigülése helyett inkább (horribile dictu!) elszaladtak volna a legközelebbi uszodáig” és nem az, hogy “Többet tennének nemzetükért azzal, ha a közvetités végigülése mellett a többi szabadidejükben rendszeresen sportolnának” ?!
kesztió
2012. augusztus 14.
@betamás: Jó, elismerem, hogy sarkítottan fogalmaztam. de a lényeg ugyanaz. Hidd el, hogy tipikusan nem azok vannak eltelve önmaguktól csupán amiatt, hogy „sportnagyhatalom szülöttei”, aki amúgy rendszeresen és lelkiismeretesen sportolnak. Akin pedig képes kiszámolni – és főleg attól hízlalni a máját – hogy egy főre eső aranyérmek tekintetében második vagy harmadik helyen áll-e Magyarország, annak meggyőződésem, hogy a sport, mint egészséges életforma a legkevésbé fontos szempont. Annak egy a fontos, hogy minél erősebb falkában érezze magát, legyen szó érmek számáról vagy egyébről.
kesztió
2012. augusztus 14.
@Rezső: Akár igazad is lehetne – csakhogy pont addig nincs semmi gond azzal, „hogy négy évente egyszer a nemzetek sportversenyét a szurkolók közösségi élményként élik meg és azonosulnak az őket képviselő sportolókkal”, amíg az illető nemzet a fennmaradó 1445 napban normálisan tudja megélni saját nemzeti öntudatát, és nem kapaszkodik kétségbeesetten, szalmaszálként a 8 aranyba, mintha ezen múlna a nemzet nagysága. Márpedig épp ez történik: mintha a magyarok ezzel a sikerrel próbálnák kompenzálni a komplexusaikat (kiábrándultság, önbizalomhiány, kicsinyes politikia csatározások, jövőkép hiánya, nemzetközi szintű köutálat stb.). Márpedig paradox módon csak akkor egészséges ekkora eufóriával tombolni a sikernek, ha egyébként az illető nép nem szorul rá a sikerre. De a jelek szerint a magyar népnek úgy volt szüksége erre a 8 aranyra, mint kábítószeresnek a következő adagra…
Érthetőbben: mindaddig igazad van, amíg az egész olimpiásdit játéknak, showműsornak fogjuk fel, melynek nincs különösebb tétje. De ha az érmek számára mint élet-halál kérdésre tekintünk, ha már csak ez tartja a lelket, akkor messze nem olyan ártatlan a dolog, mint ahogy mondod.
Elég paradox ez az egész, nem?
x
2012. augusztus 15.
Értem én, hogy inkább annak kellene örülnünk, hogy jól működő, toleráns társadalom tagjai vagyunk, de azért engedtessék meg, hogy büszkék legyünk azokra az aranyérmekre és őszintén örüljünk neki. Mert jólesik. Azért, mert egy csomó hiányosságunk van, nem azt jelenti, hogy rosszul kellene érezzük magunkat azért mert sikerült 17 érmet szerezni és csak ebben vagyunk jók. Szóval a pohár teli felét kell nézni, nem az üreset. Ez is a társadalom teljesítményét méri bizonyos formában. Ebben jók vagyunk, örüljünk neki és kész. A többi dologban meg még van mit feljődni. Amúgy “Az Angol Tudósok” bebizonyították, hogy nyertes meccsek után, nő az alkalmazottak hatékonysága a munkahelyen.:)
Szerintem alapvetően hibás a vitaindító feltevés. A szerző szerint, úgy kellene gondolkozzunk, hogy inkább adjuk oda az osztrákok (0 érem, elég rosszul is esett nekik) életszinvonaláért és feljett társadalmáért az olimpiai sikereinket. Mert az többet ér. Igen lehet, de MIÉRT kellene én így gondolkozzak (mármint összehasonlítani az almát a körtével). Ezek a dolgokat nem szokták cserélgetni, nem létezik ez a piac.
kesztió
2012. augusztus 15.
@x:
Ha ezeket nem szokták cserélgetni (alma és körte), akkor mi is legyünk szívesek ne összemosni a sportsikereket az ország egyéb siker(telenség)eivel. Mert a „Magyarország visszanyerte régi fényét” unalomig koptatott toposz mellett még olyasmiket is hallottam, hogy végre itt a revans a trianoni sérelmekért. És a közbeszéd hangadói láthatóan nem is próbálnak elhatárolódni ezektől a sületlenségektől.
x
2012. augusztus 15.
@kesztió: Ezzel egyetértek. Minden dolgot a helyén kell kezelni. Az olimpiának vége van. Vissza a melóba…
Azokat is elítélem, akik valamilyen szinten kisajátítják ezeket a sikereket. Azok az sportolók kurva keményen megdolgoztak azokért az érmekért (helyezésekért), amit sokaknak nagyon nehéz megérteni.
Amúgy volt egy nagyon vicces jelenet. Amikor Pars Krisztián a tiszteletkört szaladta a stadionban, egy túlbuzgó hazafi, Nagy Magyarország-os zászlót próbált a kezébe nyomni, hogy azzal folytassa a futást. Néhány pillanatig keményen győzködte és már a lelki szemeim előtt lebegett a másnapi román lapok címoldala. Szerencsére nem vette át, fellélegeztem.:)
Épp úszni készülök
2012. augusztus 19.
Cikk nem a lényegről ír! Mellesleg, megjegyezném, lehet te is többet tennél, ha ilyen ocsmány írások helyett elmennél és úsznál! Ha nem szereted azt a nemzetet, melynek a nyelvén beszélsz (hogy ne írjam : Nemzetedet, mert nem biztos), és nem tudsz örülni a sikereinek, az a magánügyed . Negatív ember típus vagy! Úgy tűnik, pár cikked elolvasása után, hogy sokkal több a szövegelés és elméleti dolog mint a gyakorlatias, amellyel te is többet tennél a magyar nemzetért, persze ha szeretnél is valójában tenni (!) és részének érzed magad!