Kinek kell a Székelyföld?

Posted on 2011. június 13. Szerző:

12


Valahogy nem csodálkoztam, amikor Székelyföld régiósításának kapcsán elszabadultak a nacionalista indulatok. A legkézenfekvőbb kérdés körüli néma csenden viszont annál inkább. Tényleg senkit nem foglalkoztat, hogy egyáltalán kellenek-e valakinek olyan régiótársak, mint a két székely megye?


Nem győzik hangsúlyozni a cégalapítási tanácsadók, hogy üzleti partnerségbe belevágni legalább olyan horderejű döntés, mint egy házasság. Tízszer is meggondolandó, kivel/kikkel érdemes – és főleg biztonságos – közös vállalkozást indítani.

Nincs másképp a régiók esetében sem.

Régiópartnereket évente váltogatni már csak adminisztratív illetve technikai okokból sem lehetséges – de ha elvileg megoldható is lenne, ki bolond olyan régiót támogatni, mely stabilitási jelek helyett inkább állandó civakodást kommunikál a hazai és/vagy az uniós pénzcsapok felé.

A két székely megye szerencsére egész jól megvan egymással – még akkor is, ha a sztereotípia szerint az összezárt székelyek első dolga, hogy fölfalják egymást. Csak hát azt még az RMDSZ sem gondolhatja komolyan, hogy a két megye kedvéért a „székely autonómiától” amúgy is idegenkedő közvéleményre rátukmálhatja a már-már ésszerűtlenül kicsi, Hargita plusz Kovászna méretű régiók koncepcióját. Magyarán elkerülhetetlen, hogy a két megyéhez legalább egy harmadikat is hozzákapcsoljanak.

A szövetség nagyjából így is képzelné, éppen csak gondosan hallgat az elképzelésbe csúszott nyilvánvaló gikszerről.

Ami nem más, mint maga a leendő régióközpont: Marosvásárhely.

Igazi kakukktojás! Nem is annyira etnikai-kulturális szempontból az – mert ugyebár e körül fo(r)ro(n)g az egész régiósítás –, hiszen a lassan 50% alá csúszott magyarság még mindig igen fajsúlyos tényező a város arculatát illetően. Sokkal prózaiabb okai vannak, hogy Vásárhely úgy érzi, kissé „kinőtte” már a Székelyföldet: ha egyelőre nem is kísérel meg nyíltan törekedni Kolozsvár babérjaira, az egyre látványosabban fejlődő megyeszékhely leplezetlenül rivalizál a kincses várossal és rohamléptekben próbálja utolérni.

Nos, kétségtelenül nemes gondolat magyar identitásmegőrzésünk képére faragni a régiókat, de pillanatnyilag úgy hiányzik a két székely megye ballasztja a Kolozsvárral való versenyfutásukhoz, mint púp a Bernády-szobor hátára!

A fentiek tükrében sajnálatos módon nem lehet szőnyeg alá söpörni az amúgy pökhendi és arrogáns vásárhelyi polgármester nyilatkozatát sem:

Azt gondolják, én szeretném, ha Maros megyét két szegény megyéhez csatolnánk? Haljunk meg mind? … Kulturális értelemben természetes, hogy a magyarok a saját nemzetiségükhöz húznak. Egy erős fejlesztési régió kialakítása szempontjából viszont soha nem mondjuk azt, hogy „láss neki a munkának, hívj két bénát, és ássátok fel a kertet”.

A legkönnyebb rávágni persze, hogy ez csak a „románok” véleménye. De ha valamilyen csoda folytán a régiósításról csupán Vásárhely magyar ajkú lakosai döntenének, még mindig ott van (pontosabban ott nincs) mementóként a talán nem is annyira szimbolikus autópálya, mely eléggé lehangoló látványt képes nyújtani, amikor diszkréten véget ér – épp mielőtt még megközelíthetné a leendő „székely” régió határait.

Ez igazi hidegzuhany, még magyar lelkek számára is.

Ha pedig Vásárhely (érthető módon) idegenkedik az ötlettől, vajon Nyárád- és Küküllőmente falvai elfordulnának-e ikonikus gazdasági, kulturális és egyetemi központjukról, csak azért, hogy magyar többségű régióban élhessenek?

Ideje hát felébredni: az erdélyi magyarság rég nem az a homogén tömb, ahol a nemzeti egység szent nevében el sem lehet képzelni, hogy különböző tájegységek magyar ajkú lakosai akár más-más gazdasági-társadalmi-kulturális érdekek erővonalai mentén mozogjanak…

Egy szó mint száz, könnyen baj lehet az RMDSZ-féle 16 régiós modellel – melynek távolról sem leplezett célkitűzése a Maros–Hargita–Kovászna hármasfogat. És nagy pofáraesés, ha a várt bukaresti gáncsoskodás helyett

pont a kiszemelt régiópartner fogja elkaszálni az ötletet.

Az már csak hab a tortán, hogy nemzetiségi felhang nélkül ugyan, de hasonló reakciót várhatnánk Brassó irányából is. Mely bizonyára kulturálisan – de főleg gazdaságilag – inkább kötődne (a fejlettségét tekintve szinte már nem is az országhoz tartozó) Szebenhez, mint a két székely megyéhez.

Lehet utálni Dorin Floreát és vele együtt az egész erdmagyar–erdromán valóságot úgy, ahogy van. S lehet drukkolni az RMDSZ-nek, hátha mégis átpasszírozódik valahogy a jelenlegi elképzelés a bukaresti akadékoskodók rostáján. Csak nehogy túl keserű legyen a pofon, ha nem „odafentről”, de éppen hogy a szövetségesnek hitt Marosszék irányából fognak buktatni Székelyföld első „autonómiavizsgáján”!