Két hír.
Az egyik: Romániában a képviselőház – a baloldali-liberális ellenzék távollétében – elfogadta az átvilágítási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az egykori pártállami apparátus vezető funkciót betöltő tagjai öt évig ne vállalhassanak köztisztséget.
Holt lovon patkó, mondhatnánk, de csak részben lennénk igazságosak. Mert igaz ugyan, hogy miután végigszenvedtük Ion Iliescu két és fél elnöki ciklusát és a legsötétebb pártnomenklatúra sikeres hatalomátmentési kísérleteit, ez a törvény ma már korántsem olyan aktuális, mint lett volna mondjuk tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Valószínűleg nem így nézne ki ez az ország, ahogy kinéz, ha rögtön a rendszerváltozás utáni években útját lehetett volna állni a teljes politikai és gazdasági életet behálózó posztkommunista elit restaurációjának. Ráadásul a vezető beosztású egykori KISZ-esek „mentesítésével” – némi képzavarral – kihúzták a törvény valódi méregfogát; gondolom, „fiatalság, bolondság” alapon.
Mégis: bár radikálisan valószínűleg nem változtatja meg a romániai politikai-pénzügyi elit és a társadalom szerkezetét, morális okokból nem szabad lebecsülni a lusztrációs törvény jelentőségét. Különösen a másik hír ismeretében.
A magyar Országgyűlés ugyanis a napokban elutasította az ún. ügynöktörvényt, vagyis Schiffer András LMP-s képviselő Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című indítványát. A Fidesz jóformán magyarázat nélkül, egyszerűen a hatalmi logikára támaszkodva söpörte le az asztalról a tervezetet, alternatív indítványt vagy módosító javaslatot pedig nem nyújtott be, s ez erősíti a gyanút, hogy nem kizárólag a Schiffer-indítvánnyal van problémája a kormányoldalnak, hanem magát a problémakört jegelnék. A jobboldali sajtó egy része élesen bírálta a döntést, néhány renitens kormánypárti képviselő pedig – köztük olyan meghatározó figurák, mint Balog Zoltán, L. Simon László vagy Hoffmann Rózsa – saját pártja többségi álláspontjával szembemenve, megszavazta az ellenzéki javaslatot. Tisztelet nékik, de sajnos nem voltak elegen.
Ne kerteljünk: ez az eredmény a kommunistaellenességet és az állampárti múlttal való leszámolást a magyar polgári-nemzeti tábor mindenkori belső „kötőszövetének”, identitásteremtő közös nevezőjének tekintő jobboldali törzsbázis arculcsapása (is). Biztos lesznek olyanok, akik találnak mentséget minderre, mert lelkileg úgy vannak berendezkedve, hogy meg tudják magyarázni maguknak és másoknak a vezér és a párt összes baklövését. Én nem szeretnék közéjük tartozni.
És nem azért, mintha azt gondolnám, hogy helyes lenne az egykori beszervezettek, jelentések írására kényszerített „spionok” körülményektől független kriminalizálása, mint azt a javaslatot elutasítók némelyike, kissé álszent módon, sugallni igyekszik. Az egykori állambiztonsági akták nyilvánossá tétele azonban nem is erről szól: az ügynökkérdés csak a jéghegy csúcsa. A jéghegy csúcsa nélkül viszont a láthatatlan, elsüllyedt „alapzathoz” sem juthatunk el, minden, az állambiztonsági szolgálatok működését feltáró adat és adalék rejtve marad, az űrt pedig az időnkénti, műbotránnyá dagadó „kiszivárogtatások” és „leleplezések” töltik be – kontextusukból kiragadva, mert a kontextus titkosított és hozzáférhetetlen a nyilvánosság számára. Egy ilyen volumenű problémacsomagnak a kortárs nemzeti-történelmi önismeret „szürke zónájába” való száműzése, ne legyenek kétségeink, hosszú- és középtávon megbosszulja magát. Az állambiztonsági akták megnyitásának – meglehet – fájdalmas következményei (is) lennének, de enélkül nincs össztársadalmi katarzis és feloldozás sem – bár tudom, ez nem éppen (napi) politikai észjárásra valló gondolatmenet. És ha a német vagy a cseh társadalom nem roppant bele, talán a magyar is túlélné. (Arra is kíváncsi lennék egyébként, mit gondol erről az egészről a magyar kormány erdélyi stratégiai partnere, a kommunista múlt feltárását valóban következetesen és fáradhatatlanul folytató Tőkés László és holdudvara, de attól tartok, ezt nem fogjuk megtudni.)
A megboldogult Antall József jut eszembe: „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Nos, én úgy tudtam eddig, hogy – saját narratívájuk alapján legalábbis – Orbán Viktorék tetszettek forradalmat csinálni. Még mindig lehet bízni abban, hogy a jobboldali kormánytöbbség szavazata csupán az ellenzéknek kiosztott hatalmi pofon volt (azazhogy saller), nem pedig a szőnyeg alá söprés szándékának kinyilvánítása – és egyszer majd előállnak egy saját törvénytervezettel, sőt továbblépnek és elfogadják a régi adósságuknak számító lusztrációs törvényt – ha már Romániának is sikerült megelőznie ebben a kérdésben Magyarországot…
Ha nem így történik, ismét szegényebbek leszünk egy évtizedes illúzióval.
2012. február 29. at 18:45
Jól tudjátok, mennyire tartom az egész Fidesz–KDNP bagázst, de ezek szerint még mindig túlértékeltem őket.
Ugyanis nemhogy nem néztem volna ki belőlük, de egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni a mozgatórugóikat: már csak a törzsgárda életkoránál fogva sem hiszek abban a baloldali toposzban, hogy pont a Fidesz lenne tele posztkommunistákkal.
Akkor pedig mi a fészkes fene ez az egész, ami miatt képesek voltak egy ekkora (és ilyen olcsó) népszerűségnövelő ziccert kihagyni?! Egyvalakinek falaznak? És komolyan gondolják, hogy a madarak előbb-utóbb nem kezdenek el csicseregni? No comment.
2012. február 29. at 19:42
A Fidesz-szavazók átlagéletkora 45-50 között van, a nagyjaik között sok a pártállami múlttal rendelkező. Sem most, sem a korábbi években nem támogatták az ügynökakták megnyitását, nyilván később sem fogják, naivitás azt gondolni, hogy ez csak hatalomtechnikai saller volt az LMP-nek.
2012. február 29. at 20:38
Még szerencse, hogy a javaslatot megszavazó két kommunista utódpárt (MSZP és DK) bázisának átlagéletkora oly zsenge, és hogy soraikban egy szál érintett sincsen.
2012. március 1. at 11:27
Még te, a filológus is „kommunista utódpárt”-ozol? 😀
2012. március 1. at 11:59
Drága Kesztió, tisztában vagyok a mozgószabállyal; ennek ellenére néha képtelen vagyok használni, mert – akadémia ide, helyesírás oda – bizonyos helyzetekben nyelv- és életidegennek tartom. A Krónika egykori korrektorai talán még emlékezhetnek rá, hogy olykor milyen elkeseredett küzdelmet vívtam velük, mert nem nyeltem le, hogy hivatalosan pl. az “irodalmikávéház-hangulat” a helyes. Lehet, de förtelmesen néz ki, és én úgyis az “irodalmi kávéházhangulat” mellett teszem le a voksom. Vagyis: nem tudatlanságból, hanem tudatos törvényszegésből; legyen ez az én heppem vagy amit akarsz.
Viszont hogy ebből te rögtön félanalfabetizmust kiáltasz a cikkedben, hát izé. Ennél nagyobb baj ne essen a nyelvünkkel.
És csak úgy mellékesen: talán szólnod kéne a brit toryknak, akik elég EU-szkeptikusok, meg az amerikai republikánusoknak, akik többnyire halálbüntetés-pártiak, hogy ők voltaképpen kommunisták.
2012. március 1. at 21:27
Fül über alles! A szabályzat minden esete az összeírásra vonatkozóan összefoglalható egy szabályban: egy szó az, ami egy hangsúly alá esik. Pl. lelkiismeretfurdalás. (Na ezt én nem tudom kötőjellel írni 🙂 ) Bár Pazs azt írta, hogy kommunista utódpárt, meg sem fordult volna a fejemben azt olvasni, hogy az utódpárt kommunista. Pedig szószerint ez van írva, a szóköz jelzővé teszi a kommunistát, az utód- és nem az elődpárt jelzőjévé. Nade. Mondunk-e olyat, hogy kommunistautód-párt? Egy hangsúllyal? Egyáltalán van-e olyan szó, hogy kommunistautód, mert ha nincs, akkor miről beszélünk? Csodálom, hogy Kesztió, aki oly behatóan ismeri a szabályzatot, miért nem hivatkozik arra a nagyon okos tanácsára, hogy amikor szabályos, de idétlen szóösszetételekre kényszerülnénk, akkor inkább fogalmazzuk át. Történetesen ezt a kifejezést hogy lehet probémamentessé átfogalmazni, ötletem sincs, de ameddig nem komoly publikációról van szó, addig kár is rajta agyalni.
2012. március 1. at 21:57
Üdítő és hasznos ez a kis nyelvelménckedési pengeváltás, de hadd tereljem vissza értelmi-tartalmi síkra az ügyet. Kommunistának lenni olyan, mint az alkoholizmus: ha egyszer az voltál, hiába kúráltad ki magad, világéletedben alkoholista maradsz – még akkor is, ha többé egyetlen kortyot sem iszol (nyilván, azért nem iszol, mert tudod magadról, hogy alkoholista vagy, és egyetlen koty is végzetes lehet). A “kutyából nem lesz szalonna” ősi bölcsességéről nem is beszélve.
Másrészt a “kommunista” jelzőnek ma már van egy kevésbé ideológiai, inkább deskriptív jellegű értelme: azokat az embereket (is) jelölik vele, akiknek valamilyen formában tettleges szerepük volt a ’89 előtti, kommunistának nevezett rendszerek működtetésében, intézményi szinten. Ebben az értelemben bizony a szocialista párt és a gyurcsányista koalíció kommunista utódpártnak számít, akkor is, ha nem lobogtatják naponta Marxot. (Az Internacionálét viszont mai napig eléneklik az MSZP-s gyűléseken.)
2012. március 2. at 00:01
PAZS kedves, ez butaság (hogy ne nevezzem baromságnak). Ennél sokkal komolyabb ideológiai váltásokra is lezserül képes az ember, ha a körülmények összejátsszák neki (mint pl. mélyen hívőből agnosztikussá válni és fordítva).
Főleg, hogy elképesztő agymosás folyt 89 előtt és piszokul jól csinálták!
Nemhogy én, aki alig nőttem ki a kamaszkorból a rendszerváltásig, de komoly, szabadelvű és -szellemű, fajsúlyos romániai magyar értelmiségiek is szentül hitték a nyolcvanas évek közepéig, hogy az emberarcú kommunizmus lehetséges, magyarán nem az elvvel, hanem a megvalósítással van a baj (nem írok neveket, pedig ha valami nem szégyellnivaló, hát ez). És nekem igazán elhiheted, mert nem csak a tankönyvekből ismerem a nyolcvanas éveket.
Hallottad a mondást, PAZS: a politikus és a tudós közötti legfontosabb különbség az, hogy utóbbi érvek hatására hajlandó megváltoztatni a véleményét…
2012. március 2. at 00:19
“nem az elvvel, hanem a megvalósítással van a baj”
Hát ez az, kedves Kesztió, amiről soha, de soha nem fogsz tudni meggyőzni engem, és az egyik legkárosabb tévképzetnek tartom, ami a kommunizmussal kapcsolatban cirkulál (nem csak) értelmiségi körökben. De, kibaszott nagy baj volt/van az elvekkel is, teljesen törvényszerű, hogy a kommunizmus kivétel nélkül mindenütt ugyanoda vezetett: terrorhoz és nyomorhoz. Egyszerűen nem vezethetett máshová, ha mégis, akkor nem találok épkézláb magyarázatot arra, hogy legalább egyetlenegy helyen miért NEM vallott kudarcot. A többi: (ön)felmentés.
Tudom, most a másik közkeletű marhasággal fogsz jönni mindjárt: hogy “az nem is volt igazi kommunizmus”. De előre mondom, hogy ebbe a zsákutcába nem vagyok hajlandó besétálni.
2012. március 2. at 00:47
Pazs, most az egyszer nálad van baj a szövegértéssel?
Én annyit írtam, hogy a nyolcvanas évek közepéig vallotta a csúcsértelmiségiek jelentős hányada, hogy „nem az elvvel, hanem a megvalósítással van a baj” (és ismételten jobb, ha nem mondok neveket). Ekkor, ha jól számolom, 5-6 éves lehettél, és erőst nem hiszem, hogy az ideológiai háttérből a sorbanállásokon, az áramszüneteken és az augusztus 23-i heppajon kívül túl sokat értettél volna. Ezt az apróságot tekintetbe véve finoman szólva nem túl nagy intellektuális teljesítmény részedről, hogy ne dőlj be ennek a tévhitnek.
De akár a 10 évvel idősebb generáció is (pl. mi) pont elegendő indoktrinálást kapott ahhoz, hogy számunkra ne legyen épp annyira evidens a dolog. Nem beszélve a szüleink nemzedékéről, ugyebár. Tehát elnézést, de korodnál fogva nem te vagy a legmegfelelőbb ember arra, hogy eldöntsd, ki lehet-e gyógyulni a kommunizmusból.
Szerencsére ki lehet, és többen vívták meg ezt a harcot, ahogy gondolnád. És az igazán szimpatikus embereket épp onnan ismerheted fel, hogy rájönnek – és főleg elismerik –, ha tévedtek.
2012. március 2. at 01:34
Abban igazad van, hogy félreolvastam a szövegedet, és elhamarkodottan reagáltam. Árnyékra vetődtem, bocs, fáradt vagyok.
A többit viszont tartom.
Az viszont engem lep meg, hogy (a kommunista-alkoholista párhuzamon való rugózásodból ítélve) ennyire nincs érzéked az iróniához.
2012. március 1. at 11:01
Érteni vélem és elfogadom az eszmefutattást, lappangó feltételes módjába csomagolt reménykedését azonban nem oszthatom. Budapest komorabb, kevésbé bizakodó.
2012. március 1. at 22:03
Kedves Péter, lehet, hogy ez nemzeti sajátosság. Azért merem ezt mondani, mert van összehasonlítási alapom, és látom, mennyire eltérően dolgoznak fel ugyanolyan jellegű problémákat a románok és a magyarok.
2012. március 2. at 20:11
Most látom, hogy a mozgószabályról vitáztatok, hurrá! Mint egykori korrektor nem vagyok már ilyen szigorú, és semmiképpen se nevezném félanalfabétának azokat, akik nem ismerik ezt a szabályt. (Korábban se neveztem annak, ez azért erős jelző.) Tapasztalatom szerint még a “filológusok” zöme se teljesít túl jól a helyesírási teszteken (tisztelet a kivételnek), nem beszélve a korrektúráról, hát még a mozgószabályról! Rengeteg vitám volt nemcsak újságíró, hanem olvasószerkesztő kollégáimmal is. Például egyszer az egyik olvasószerkesztő azt mondta nekem, hogy a húsüzemet különírjuk – “hús üzem” -, mert csak akkor írunk valamit egybe, ha ezzel az egybeírással más értelmet kap. 🙂 Az illető magyar szakot végzett… (Nem Te voltál, PAZS:) Úgyhogy, kesztió, külön gratulálok, lekörözöl sok bölcsészt azzal, hogy a mozgószabályról értekezel! (Amúgy több informatikus is mondta nekem, hogy marhaság a helyesírási szabályzat, a lényeg, hogy megértsd, mit akar közölni a másik:) Bocs, ha kissé off-topic voltam!
2012. március 2. at 20:30
Kedves Halford, mivel nálad avatottabb helyesírási szaktekintélyt nem ismerek (jó, Balázs Gézán kívül), monddsza meg: hogy írják a kommunistautódpártot? 🙂
2012. március 2. at 22:38
Ne legyen a neved Halford, ha néha nem fér bele egy kis törvényszegés. 😉
2012. március 2. at 22:59
Belefér 😉
2012. március 2. at 22:57
Ha jelöletlen birtokos szerkezetnek tekintjük, akkor kommunistautód-párt – kommunistautódok pártja vagy kommunisták utódjainak pártja -, és itt tkp. szó sincs mozgószabályról, hanem többszörös szóösszetételről, amely meghaladja a hat szótagot, ezért értelem szerint kötőjellel választjuk el. 🙂
2012. március 3. at 08:44
Milyen érdekes, hogy én sem mozgószabályról beszéltem, hanem többszörös szóösszetételről.
2012. március 3. at 11:56
Kesztió, te egy zseni vagy! Nem szeretnék rosszmájú lenni, de nem bánnám, ha nyelvi és helyesírási készségeidből juttatnál kicsikét a Szabadtér blog egyéb szerzői számára is. Hadd legyek nagyképű: mi, itt a Refin erre kevésbé szorulunk rá.
Viszont ha nem mozgószabályról beszélünk, hanem többszörös szóösszetételről, akkor pláne nem állja meg a helyét az érvelésed. Ugyanis Halford barátunknak nincs igaza abban, hogy itt a “kommunistautódok pártjáról” lenne szó, ez nonszensz: nem az egykori kommunisták gyermekeinek alakulatáról van szó (bár részben nyilván arról is), hanem a régi kommunisták új pártjáról. Vagyis nem a kommunisták változtak, hanem a párt. Ugyanazok létrehoztak egy új pártot. Persze vitatkozhatunk itt napestig erről, remélem, nem riasztjuk el a nyelvi kérdések iránt kevésbé – de a kommunizmus ügye iránt már inkább – fogékony olvasókat.
2012. március 3. at 19:25
Kedves PAZS,
az a pillanat, amikor éppenséggel a Fidesz ontja magából a kissé kommunista-ízű törvénytervezeteket/megnyilvánulásokat, eléggé kevéssé megfelelő annak az idétlen sztereotípiának emlegetésére, miszerint az MSZP kicsit is kommunistább lenne, mint a többi párt. Ami nem azt jelenti, hogy normálisabbak lennének, mint a Fidesz, de ez nem egy különösebben figyelemre méltó teljesítmény…
2012. március 3. at 22:18
Ha nem derült volna ki, én még mindig a nyelvészeti paradigmán belül maradtam: vagyis a “kommunista” szót és származékait szemantikai értelemben használtam, nem a politikai ítéletalkotás eszközeként. Nem mintha jó véleményem lenne az ex/poszt/kommunistákról, csak mondom.
2012. március 4. at 10:48
„A régi kommunisták új pártjáról” beszélsz.
Ebben az állításbanmárpedig implicite bennefoglaltatik, hogy
1. az MSZP-t (ugyanazok) a régi kommunisták alkotják,
2. ennélfogva az MSZP a lényegét tekintve kommunista.
Márpedig elegendő csak az MSZP elnökét, Mesterházy Attilát szemügyre venni, aki nem feltétlenül bizalomgerjesztő és/vagy komolyan vehető alak, de már csak „önhibáján kívül” sem lehet kommunista, mert szerencsétlen 74-ben született, tehát a rendszerváltáskor kábé úttörő lehetett, még KISZ-tag se nagyon.
Úgyhogy finoman szóva túlléptél a nyelvészeti paradigmán, ez már értékítélet volt a javából.
2012. március 4. at 12:19
Mesterházy? Na ő a kommunistautód, látod 🙂
2012. március 4. at 19:59
ÉÉÉRTÉKEEELTEM AZ IRÓÓÓNIÁÁÁT!
(Sőt, ironikusabb voltál, mint a Le Monde náci-Orbán karikatúrája. 😛 )
2012. március 4. at 10:48
Próbáltam értelmezni a kommunista utódpártot. Természetesen így is lehet írni, de ebben az értelemben maga az utódpárt a kommunista. És így is lehet: kommunista-utódpárt, az kommunisták utódpártja. Nos, eddig három változat van, tessenek választani! 🙂
De tényleg eltértünk a bejegyzés eredeti témájától. Azért én is megkérdezném a fideszesektől, hogy WTF, fiúk, agyatokra ment a kétharmad? Vagy vajon milyen sötét érdekek húzódnak e szavazás mögött? Csak kérdezem, én ehhez túl naiv vagyok, asszem.
2012. március 5. at 23:25
“Információink szerint az LMP-s törvénytervezet elutasítását a hétfői frakcióülésen a leghevesebben a frakciófegyelemmel szembe menő és igennel voksoló L. Simon László bírálta. (…) L. Simon forrásaink szerint a párt vezetésének szemére vetette, hogy 21 évvel a rendszerváltás után sem hajlandó szembenézni a múlttal. Úgy tudjuk, kijelentette, ezt akkor is meg kell tenni, ha a kormánypártok soraiban vagy a történelmi egyházak vezetői között jelenleg is akadnak volt ügynökök, besúgók, tartótisztek.”
Bizonyos jelekből ítélve – legalábbis remélhetőleg – mégsem annyira lefutott ügy ez.
http://hvg.hu/itthon/20120305_Lazar_Fidesz_ugynokugy_lazongtak