Van két jelölt: Smaranda Enache és Vass Levente.

Mindkettő ígéret arra nézve, hogy a marosvásárhelyi polgármesterválasztás eddigi, RMDSZ által menedzselt sikertelenségeiből kitörve új fejezetet lehessen nyitani az egykori „székely főváros” életében. Mindkét jelöltnek van sikeraritmetikája, ugyanakkor mindkettő mögé odagondolható az a stratégiai újítás is, amely – lehetőségként – már most megvan a plurális erdélyi politikai mezőnyben. Az ugyan még megvizsgálandó, mert kérdéses, mekkora Smaranda Enache támogatottsága, pontosabban, mekkora potenciális szavazótábor rejlik e név mögött, azonban stratégiai ígéretének eszmei garanciái szilárdak: Smaranda Enache az elmúlt húsz év alatt következetesen kiállt egy, a román nemzetállam megengedő multikulturalizmusától radikálisan eltérő erdélyi regionalizmus, egy közösen berendezhető „erdélyi haza” mellett. Ennek a programja (és hitelessége) lenne hivatott meghaladni a marosvásárhelyi „etnikai törésvonalat”.

Vass Levente ígérete: visszahozni azokat a magyar szavazókat, akik eltávolodtak az RMDSZ által kongatott „magyar egységtől”, amely a mozgósítás jelszavából lassan elidegenítő lózunggá kezdett válni.

Érdemes e két alternatívát a buktatók felől is megvizsgálni.

Az Enache-alternatíva akkor lenne ütőképes, ha egy magyar koalíciós lista támogatná a független jelöltet, aki kétségtelenül hiteles személy Marosvásárhely románságának egy része előtt is. A koalíciós lista mellett szól, hogy a versengő magyar listák (RMDSZ, EMNP, MPP) logikája saját külön polgármesterjelölteket kíván, tehát nem segít az egyetlen jelölt hathatós támogatásában. Smaranda Enache szavazótáborának képlete mindezek alapján (grosso modo) a következő lehet: a magyar koalíciós lista által begyűjtött (nagyjából magyar) szavazatok + pártra nem szavazó (inkább román) szavazatok. A magyar koalíció tekintetében viszont további kérdések merülnek fel, így például a közös listát vezető jelölt, illetve az alpolgármesterjelölt személyének a kérdése. Máris látható, a többpárti összefogás, a koalíciós lista logikája nem csupán egyszerűsíti, hanem bonyolítja is az összefogás kérdését.

De ezzel a kérdéssel kell szembenézniük (még inkább!) a Vass-alternatíva szorgalmazóinak is.

Itt nem csupán az a nehézség, hogy kik (RMDSZ, EMNP, MPP) és milyen koalíciós szerződést kötnek, hanem kérdéssé válik magának a polgármesternek a hovatartozása is. A stabil megegyezéshez ugyanis az szükséges, hogy magának Vass Leventének a politikai hovatartozása is tisztázottá váljon. Vass Levente nem maradhat „általános magyar”, főleg abban a kontextusban nem, amely a 2012-es választásokat inkább a magyar-magyar versenyre szorítja s nem együttműködésre.

A helyhatósági és a parlamenti választások meglehetősen vitatható összekapcsolása ugyanis ezt a kontextust teremti meg. Igaz, még nem tudjuk, mit hoz a beígért új választási törvény, azonban nagyon valószínűnek tűnik, hogy az erős kihívó EMNP-nek (az MPP-t most nem is említve) nem maradnak jó alternatívái a parlamenti választásokra az RMDSZ-szel szemben. Ezek pedig nagyjából a következők: 1) kiegyezés az RMDSZ-szel és osztozkodás annak listáján (a „magyar összefogás” már megismert útján, de akkor, ugye, minek az új párt?); 2) jelöltállítás az RMDSZ ellenében (nagyon valószínű kudarccal és annak felvállalásával, hogy legalábbis társfelelősévé válik a magyar képviselet román parlamentből való eltűnésének vagy eljelentéktelenedésének); 3) nem indít jelölteket a parlamenti választásokon, csak a helyhatóságin (de akkor is felmerülhet: minek az új párt?)

Mind a második, mind a harmadik alternatíva a versenydimenziót erősíti, és ezzel szemben kell – tekintettel Marosvásárhely stratégiainak gondolt jelentőségére – kialakítani az együttműködés keretét. Ott, de nemcsak ott.

Látható, ebben az egységőrzés korábbi rózsafüzére már nem segít, de nem mindegy, mi váltja fel a tulipános rosariumot. Az erdélyiség önkormányzati szinten sokféle helyi román-magyar koalíció lehetőségét jelenti, amelyek helyi programjaiban a térségi és kistérségi hivatás felfedezése összekapcsolódik a kultúrák és nyelvek helyi egyenlőségének előmozdításával. A magyar összefogás szerkezeti újrateremtése pedig hosszabb távon segítheti ezt, jóllehet, most, a két marosvásárhelyi jelölt közötti választás dilemmája inkább alternatívaként tünteti fel a két személyi opció stratégiai mögöttesét.

Bárhogyan legyen is: Marosvásárhelynek feladatott a lecke, hogy ezeket az alternatívákat és a közöttük levő viszonyt tisztázza. Ami ott történik, egyfajta szimulációs műhelyként, laboratóriumként tudja produkálni mindazt, amit az erdélyi politika következő korszakában elérhet vagy elronthat.