Hétvége van, nyár, és itt a labdarúgó világbajnokság döntője – ilyenkor az ember könnyedebbre, személyesebbre veheti a figurát, és olyasmiről ír blogbejegyzést, amihez sohasem értett: a fociról. Pontosabban a szurkolásról. Lehet, hogy széles olvasói tömegeket veszítek el egy ilyen vallomással, de elárulom, hogy én a vasárnap esti végső megmérettetésen bizony a hollandusoknak szorítok.
Csak az nem világos, számomra sem, hogy miért.
A labdarúgásnak nem vagyok sem szakértője, sem rajongója, és ma már aktív művelője sem (újabb olvasói tömegek mondanak le rólam…). A világbajnokságokat azonban, amennyire lehetséges, igyekeztem mindig is követni, az éppen aktuális kivételével, hála az elbűvölő házi zsarnokomnak – nem a feleségemről, hanem a kislányomról beszélek –; mivel az mégiscsak afféle must see dolog, mint az élő egyenesben közvetített csíksomlyói búcsú vagy a Twin Peaks című tévésorozat. Node, a foci kicsit olyan, mint a politika: ha az embert igazán érdekli, az éles helyzetekben nem maradhat teljesen pártatlan. Részrehajlás nélkül elvész a meccsnézés élvezete. Ha Srí Lanka és Uganda játszanák a vébédöntőt, akkor is szurkolnék valamelyiküknek, bár azt sem tudom, van-e fociválogatottuk. Szurkolni tehát kell, muszáj, úgy jobban csúszik a sör is, ízletesebb a popcorn, ebben, remélem, egyetértünk.
Ott maradtunk azonban el az imént, hogy miért is szurkolok az Oranjenak. Ha valaki politikai okokat alít a választásom mögött, szégyellje a piszkos fantáziáját. Az az igazság, hogy annak idején, amikor a labdarúgás még állandó(bb) szellemi izgalmakat tartogatott számomra, kiskamaszos hévvel rajongtam a holland csapatért (Van Basten! Gullit! Rijkard! – micsoda névsor!), ők voltak a kedvenceim, de már nem tudnám felidézni, hogy miért. Hogy miért pont ők. Ez a nosztalgia-zárvány önmagában elfogadható magyarázat lenne, de engem mégsem nyugtat meg.
Az meg végképp nehezen megfejthető, hogy a holland-spanyol szembenálláson belül értelmezve, miért épp a németalföldiek felé billen a mérleg. Hoppá! Németalföld. Történelem. Erdélyi peregrinus diákok. Protestantizmus, szemben a pápista hispánokkal (az inkvizícióról nem is beszélve); mivel magam is református volnék, bár a kritikusabb, kételkedő fajtából, ez talán számít valamicskét. (Bár nem sokat.) Észak és Dél: a szikárabb, metafizikus, nordikus szellem (nagylelkűen terjesszük ezt ki a hollandusokra is) mindig is lenyűgözött, bár a mediterrán térség tengerei alkalmasabbak a lubickolásra, és az asszonyaik, hogy úgy mondjam, nyitottabbak és élettől duzzadók. De ebben a formában ez sem igaz, elég végigtekinteni az elragadó narancsos szurkerlányok hadán. Talán az sem lényegtelen, hogy a Hollandia melletti kiállás révén végre egy platformra kerülhetek szabadelvű barátaimmal, elvégre Európa legliberálisabbnak tartott országáról van szó. Előjön tehát jónéhány, focitól-sporttól független tényező – magyarán, egy halom butaság –, ami így-úgy befolyásolja a döntést, főként abban az esetben, ha az ember szakmailag, khmm, inkompetens.
Tehát: miért szurkol a magyar, ha nincs is tétje? Miért épp annak, akinek. Nem bánnám, ha idetévedne valami kósza pszichológus, és jól felhomályosítana, hogy is megy ez.
De csak a meccs után.
2010. július 10. at 12:52
Igen, az ember pártos állat. És azért jó elmélkedni a fociról, hogy ez megvilágosodjon előttünk…
2010. július 10. at 23:14
A szikárabb, metafizikus szellem szemben a katolikus déllel… François, a diákom valamikor év elején azzal jött vissza Belgiumból, hogy “fou”, és elkezdte rajzolni nekem az országot: itt a vallonok, ott a flamandok, és a flamandok között a két(vagy ezer)nyelvű Brüsszel. Brüsszel nélkül nem is lenne gond az ország kettéválasztásával, csakhogy a többségében francia Brüsszelből hogyan jut át az ember a vallon területre? A flamandok (akik legliberálisabb hollandusok, ugye) úgy korlátozták a területükön való birtokvásárlást, hogy a nyelv alapos ismeretét is számon kérték. És még mit tudom én milyen óvakodjunk a franciáktól-intézkedéseik voltak és vannak.
Ez is egy meccs. Nálamnál biztosan jobban tudod a részleteit. Kíváncsi volnék a véleményedre, meg persze arra, hogy kinek drukkolsz.
2010. július 11. at 10:40
Meg vagyok győződve, hogy barátunk még a tyúk vs. tojás elsőbbségi problematikájának vizsgálata során is képes eljutni a pártosságig, ami, ha belegondolunk, nem is olyan nagy bravúr, metaszinten legalábbis. Bár abban is biztos vagyok, hogy miként egy szivar időnként csak és kizárólag egy szivar, vagyis nem több és nem más, ez esetben tényleg csak a humort tartotta szem előtt. Minek következtében, hódolatom.
2010. július 11. at 10:57
¡Viva España!
De a poszt jó.
2010. július 13. at 14:43
[…] | Leave a Comment A labdarúgó világbajnokság döntője (mely nekem csalódást hozott, ugye, a búrok ezúttal is alulmaradtak Dél-Afrikában) után a győztes spanyol válogatott katalán […]