A fehér vár, védők és támadók
2008. február 26., TimiFrom Romania? Wow, brothers! Thanks for your support! – és már vitte is a military hátizsákot, örömtől sugárzó arccal, mi pedig enyhe bűntudattal követtük. Parkolót keresett, csomagot cipelt, útbaigazított, elmagyarázta, hol találunk internetet, beszállásolt minket, pedig nem is ott dolgozik (a haverja a recepciós, ha jól értettük). A bőrkabátról Vlad Tepes jutott eszébe, akit a szerbek nagyon tisztelnek, mert sok törököt megölt, az autónk láttán a Dacia márkát kezdte dicsérni, hogy milyen jó autó is az, sok belgrádi taxis vesz olyant. Basescut is emlegette, mert jó ember, aki az ortodox testvériség jegyében a nagyhatalmakkal is szembeszáll, és támogatja our case.
Az ágyaink abban a hostelben, mely úgy hirdeti magát: mindig az események központjában van
A jó ügyért harcolunk, a terroristák és az albán szeparatisták ellen, akik elvették tőlünk our holy land – magyaráz és gesztikulál, a szent föld történelmét meséli, meg hogy az albánok most milyen békésnek mutatkoznak, de nem ez az igazi arcuk, hiszen 2004-ben felégették a kolostorokat. Most sok a rendőr, tudjátok, a demonstrációk miatt, magyarázza. Győzelmes mosollyal és büszkén közli, a hostel melletti török nagykövetség épületére mutatva, hogy ezt is bevették a testvérek, elégették a török zászlót, és kitűzték a szerb lobogót. Majd hunyorít, hogy hát igen, az amerikaiak még jobban megszívták. Erőtlenül közbevetem, igen, ott égett benn egy fiatal az épületben, igen, veszi át mohón a szót, újvidéki volt, aki a családjával 1999/ben volt kénytelen elmenekülni Koszovóból, és nem ült otthon tétlenül, hanem eljött, hogy tegyen valamit… sacrifice… megérkezünk, igen, itt vagyunk in the center of the happenings, valóban, a gyomrom összeszorul, a torkom száraz, az ásványvizet nem vettük ki a kocsiból, meleg van, szmog van, a mosoly az arcomra fagyott, megpróbálok semmit nem mondani, elriasztani, kiábrándítani, egyből ellenség lennék, ha hozzátenném a romániaihoz, hogy magyar…
Bevert őrbódé a török nagykövetség mellett. Az épületen török zászló áll – igen, vadiúj, teszi hozzá vigyorogva kísérőnk
Sipi belenéz az útlevelébe, mielőtt odaadná a portán: vajon nem írja valahol benne, hogy állampolgársága román ugyan, de nemzetisége mégiscsak magyar? A szobában kinnhagynám Orhan Pamukot, de aztán elteszem, mert eszembe jut, hogy török, ki tudja… Skizofrén helyzet, és ez a legkevesebb, amit el lehet erről az egészről mondani.
amúgy pedig gyönyörű épületek, az emberek jól öltözöttek, sorban állnak és civilizáltan fogyasztóskodnak a bankokban, márkaüzletekben és fodrászatokban és egy fiatal srác nekem a törökök által elkövetett sérelmekről beszél teljesen őszinte átéléssel
Üvegbe és fémbe burkolt homlokzat is van Belgrádban…
… meg korzó is
“jugoszláv” skizo, balkán skizo, minek nevezzem, szerb Mátrix, amiből kevesen ébrednek fel, a többiek jókról és rosszakról álmodnak, a fehér várban, a fehér várról, csatákról, védelemről és támadásról, a tragikus és hősies végről, igazságot Szerbiának, nincs más fájdalom és öröm, csak ami hazaszeretetből fakad. Meg kell védenünk testvéreinket, akik most az ellenség karmai között vergődnek, a vér és a becsület mindennél többet ér, és semmiféle áldozatot nem sajnálunk
A város, az emberek teljesen normálisnak tűnnek, Kolozsvár eltörpül Belgrád mellett, és nemcsak azért, mert sokkal kisebb, de valahogy lazább és európaibb, az emberek közvetlenek és kedvesek, de a belvárosban a bombázás nyomai gyógyíthatatlan sebként tátonganak, mintha nem is akarnák eltüntetni, íme, itt van, nézzétek, és ne felejtsetek
szia, Nándorfehérvár, itt vagyok. Több közöm van hozzád, mint hinnéd.
2008. február 26., 20:20
[...] « A fehér vár, védők és támadók [...]