A rakéták ellenére: irány IZRAEL!


telaviv tengerpart
A helybéliek szerint októberben még lehet fürdeni…

Bár sok családban elkeseredést okozott az állások elvesztése, előnyünkre szolgál a Malév csődje: a magyar állami légitársaság járatait sorra átveszi a fapados WizzAir lehetővé téve nekünk, az erdélyi csóróknak, hogy még távolibb helyekre jussanak el, s még többet lássanak a világból. A diszkont légitársaság által létrehozott úgynevezett diszkont klub tagja vagyok (árkedvezményt jelent), s ezen felül néhány nappal ezelőtt ezen felül még 20 százalékos akciót hirdettek, ezért nagyon olcsón lehetett jegyet foglalni. Megéri a klubtagság, mert a befektetett pénz (30 euró) hamar megtérül, főleg, ha sokat utazol. Mi több, barátokat, ismerősöket is vihetsz magaddal (neked feltétlenül utaznod kell), s nekik is olcsóbban foglalhatsz jegyet! Márciustól hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap indul járat Budapestről a zsidó állam fővárosába, s ugyanezeken a napokon vissza. Részletek itt. Meggondolandó, ellátogatni a Közel-Keletre saját erőből, utazási iroda nélkül. Akik voltak, azt mondják: egyedi élmény.

siratofal
A siratófalat sem hagyjuk ki

A Budapest-Tel-Aviv járattal is, amelyre negyedmagammal a napokban váltottam menettérti repülőjegyet, alig több mint 800 lejért. A szállást megoldjuk ingyen (CouchSurfing vagy ismerős), enni meg nem kell sokat… 🙂

Már régen terveztem ellátogatni a Közel-Keletre, de annyit pénzt nem tudtam szerezni a külföldi támogatóimtól, hogy kijöjjön a hagyományos légitársaság jegyének a megvásárlása.

Idén Iránba mentünk volna (mindenkinek ajánlják), de ez ebben az évben nem jön össze. Addig hátha lesz magyar útlevél, mert akinek izraeli vízum van az útlevelében, azt biza nem engedik be Iránba. És fordítva.

kicsi
Jordánia sem marad ki

Október 14-25. időszakban 12 napig leszünk a zsidó államban. Tegnap is lőttek rakétát a zsidó államra, hátha addig stabilizálódik a helyzet. Természetesen lesz Tel-Aviv, fürdőzés (ilyenkor még lehet), Jeruzsálem, Haifa, Ashkelon, Názáret, Holt-tenger.

Átmegyünk Jordániába is, minden valószínűséggel autót bérelünk néhány napra.

Személy szerint az izgalmasabb övezetekbe is elmennék (Ciszjordánia), de nem tudom, ha átengednek/beengednek. A kibuc is érdekel.

Még hova látogassunk el? Mit nézzünk meg?

A rakéták ellenére: irány IZRAEL!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Levente

    Jordániában is el lehet tölteni 2 hetet. Petra egyedi, a Holt tenger az meg fantasztikus. Jordániában az árak 1/3 mint Izraelben.

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Óh, igen, a Kaukázusba is lehet majd utazni a WizzAir-rel!!! | Kiss Olivér próbálkozós blogja

  3. Visszajelzés: IRÁNY IZRAEL ÉS JORDÁNIA! Hell, yeah! | Kiss Olivér blogja

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!