Ferenc pápa: “ha valaki meleg, és az Urat keresi, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy ítélkezzem fölötte?”


ferenc papa legi sajtotajekoztato
Kijelentései minden bizonnyal nagy visszhangot váltanak ki (Fotó: http://www.idahostatesman.com)

Újabb mérföldkő a katolikus egyházban. Egyre rokonszenvesebb Ferenc pápa számomra, bár úgy tartom, a legmeghatározóbb pontifikátusa II. János Pál pápának volt. S nem csak azért, mert ő volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa. Boldoggá 2011-ben, s lehet, idén szentté avatják…

Na, de visszatérve Ferenc pápára. Anélkül, hogy a téma szakértője és napi figyelője lennék, már az elején feltűnt közvetlensége, emberiessége, amolyan mindennapi emberessége. Amikor az éjjel-nappal őrt állót elküldte lefeküdni, mert túlzásnak tartotta, hogy olyan sokat áll lábon. S ez nem urban legend.

Ezt írja hétfőn az MTI:

Precedens nélküli kötetlen sajtóbeszélgetés helyszíne volt a Ferenc pápát Rio de Janeiróból Rómába szállító repülőgép, melyen az újságírók szabadon kérdezhették az egyházfőt és ő is szabadon válaszolt.

 Ferenc pápa több mint egy órán át válaszolt a vele együtt utazó hetven olasz és külföldi újságíró kérdéseire. Szó volt az IOR vatikáni bank sorsáról és Ferenc pápa vatikáni mindennapjairól is.

Az első kérdés a Vatikánban létező meleg lobbira vonatkozott. Ennek létezésére az egyházfő még egyik júniusi beszédében utalt. Ferenc pápa megköszönte a kérdést és úgy válaszolt: “ha valaki meleg és az Urat keresi és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?”. Az egyházfő hozzátette, a probléma a lobbikkal van, nem az emberek esetleges vonzalmával.

Szerintem itt az angol judge (lásd a videót) megfelelő jelentése az ítélkezni fölötte. Az elítél megfelelője a convict vagy a sentence.

Most csak röviden bedobom a témát, rátok bízom az esetleges elemzést. Részemről ebben a kérdésben lakonikusan csak annyi, hogy egyetértek a meleg házassággal, s ennek valamennyi jogi vonatkozásával, gondolok itt például a vagyonmegosztásra, a jogokra, a felvonulásokra, de valahogy nem tartom okésnek, hogy örökbe fogadhassanak gyerekeket…

**********************************************************************************

Kiegészítés1: S ne feledjük ezt sem:

Ferenc pápa: egy keresztény nem lehet antiszemita

No, ezen néhány erdélyi magyar közéleti személyiségnek érdemes lenne elgondolkondia. Ha valamilyen szinten keresztény elveket vall, természetesen.

**********************************************************************************

Ferenc pápa: “ha valaki meleg, és az Urat keresi, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy ítélkezzem fölötte?”” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. arktik

    Igen, a forditas hibas…
    To judge someone= itelkezni valaki felett, nem elitelni valakit. Az angol mondatbol az derul ki, hogy nem tartja magat meltonak meleg felett itelkezni.

    Kedvelés

  2. rTimics

    arktik: én is tovább rugózom a szavak árnyalatán: nem tartja magát méltónak=méltatlan hozzá?

    (amúgy meg persze h ítélkezni fölötte, Olivér fordította jól, nem az MTI)

    Kedvelés

  3. Lóri

    “Precedens nélküli kötetlen sajtóbeszélgetés …”
    Vatikáni PR bullshit, annak aki elhiszi 😉

    Kedvelés

  4. Tony

    Egy egeszseges ember mas nemu utan vonzodik.A melegeknel ez egy magatartasi zavar amit nem kellene holmi felvonulasokkal meg torvenyekkel megjobban terjeszteni.Mi lenne ha a kleptomaniasok is felvonulnanak,hogy nekik is kell lehetoseget biztositani hogy a maguk szerint megitelt “helyes eletet”elhessek,es zavartalanul lophassanak?

    Kedvelés

  5. Hát, most már képben vagyok előző pápa lemondásának okairól! Többek között az interjúban elhangzottakat a melegekről neki kellett volna kimondania, bizonyára a pénzlenyúlásokról is (Vatikán Bank: http://www.youtube.com/watch?v=I_KNPo6sw90) valamilyen módon tudomást szerzett s mindezeket nem viselte el a GYOMRA…tehát a számára elfogadható keresztény megoldást választotta, tisztelet ő előtte!!!

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!