EKE-napok, EKE-vár, kirándulás, önkénteskedés


ekelogo
A Vár marad…

1891-ben alapították. Idén a rendszerváltás után immár ötödik alkalommal emlékeznek arra, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesületet az Ígéret havának 12-ik napján hozták létre.

A hegyek vannak. Tudom én azt jól. És a hegyekről jön a hideg, éles szél, aki olyan mint az igaz beszéd. Lefagyasztja a korai virágot a fáról, és csak aki erős, aki idevaló, az marad meg utána. És onnan jő az eső is, aki megzöldíti a mezőt, aki a megfonnyadt virágot megfrissíti, aki a gyümölcsöt megduzzasztja. És onnan jő a jég is, aki a korai reménységet a sárba veri le. És onnan jő a hó is, aki betakar mindent, de mindent hófehér szemfedőjével.

A hegy félelmetes, a hegy titokzatos.
A hegyekről nem jó megfelejtkezni. És haragszik a hegy azokra, akik hozzája hűtlenek, akik őt elhagyják. A hegy keményen kegyetlen, a hegy k
í
méletlenül bosszúálló. De én tudom, hogy a hegy Igazságos!

(Kós Károly–Varju nemzetség)

Hétvégén gyere te is a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákosra, ahol átadják az „EKE-várat”.  Az átkosban sok megpróbáltatáson keresztülment EKE ünnepel. Az építkezés ünnepe ez – a kommunista rendszer által elkobzott javakért tovább harcolnak, viszont belátják, hogy tovább kell lépni, azokat ugyanis már nem valószínű, hogy visszakapják.

Családom tagjai a fák, a bokrok, nővérem a rigó, bátyám a Dolomitok vagy akár a Tordai-hasadék. Azért érzem magam jól a természetjárókkal, környezetvédőkkel, természetszeretőkkel mert közös az értékrendszerünk. Igaz, vétkezünk is, senki sem szent (utazunk repülővel, személygépkocsival, olykor motoros hószánnal vagy túramotorral közlekedünk), de próbáljuk megvédeni a természetet.

Hétvégén ismét a családomhoz megyek.  Gyere te is, fedezz fel egy új világot!

***********************************************************************************

2013. május 10., péntek:
– a résztvevők érkezése, sátorverés, a szállások elfoglalása
– este: szabadtéri tűz melletti éneklés

2013. május 11., szombat:
8.00 órakor: reggeli kürtszó ébresztő
– 8.30 órakor: reggeli
9.30 órakor: EKE-kaláka (faültetés Várfalván és Aranyosrákoson, az Aranyosrákos-patak medrének kitakarítása, az EKE-vár környezetének takarítása, szépítése).
– 13.00–14.00 órakor: a csoportok visszaérkezése az EKE-várhoz
– 15.00 órakor: EKE-NAPI ÜNNEPSÉG
– gyülekező – kürtszóra
– Dezső László EKE-elnök üdvözlete
– Mărginean Ioan, Várfalva polgármesterének üdvözlete
– meghívottak üdvözlete
– Várfalva földrajzi, történelmi, gazdasági ismertetése
– az EKE-vár rövid bemutatása, tervek
– az EKE-vár átadása (kürtszó, zászlófelvonás, kulcsátadás)
– az EKE-vár megáldása
– 16.00 órakor: a várfalvi Aranyosszék néptánccsoport ünnepi műsora
– 16.30 órakor – ÜNNEPI EBÉD az EKE-VÁRBAN
– 20.00 órakor: az első 10 darab (1-10 sorszámú) téglajegy elárverezése, a díszcsomagolású EKE-VÁR ELSŐ TERMÉSE pálinkák árverésen való eladása (1-1 díszcsomagolású alma-, körte- és szilvapálinka elárverezése)
– este tábortűz, éneklés, nótázgatás

Megjegyzés: Kedvezőtlen időjárás esetén az ünnepségre az aranyosrákosi kultúrházban kerül sor.

 

2013. május 12., vasárnap
8.00 órakor: reggeli kürtszó ébresztő
túra a Berkesi-szorosba, falunézés, istentiszteleten való részvétel stb.
– az EKE-VÁR kitisztítása.

Az EKE-vár GPS-koordinátái:
– Garmin: N46 29.812 E23 40.229
– Google Earth: 46°29’48.70″N, 23°40’13.75″E

Megközelítés:

Az autópálya tordai leszállójánál Topánfala (Câmpeni) felé indulunk, Szentmihály (Mihai Viteazu) és Sinfalva (Corneşti) után érünk be Várfalvára (Moldoveneşti). Várfalva központjában a polgármesteri hivatal után balra térünk, majd az aszfaltúton haladunk tovább. Elérve Aranyosrákosra, az út bal oldalán találjuk a református templomot, mellyel szemben van egy utca, ezen befordulunk és az első útelágazásban jobbra térünk, itt a 377. szám alatt található az EKE-VÁR.

Bízunk benne, hogy együtt fogjuk ünnepelni az Erdélyi Kárpát-Egyesület eme jeles napját.

Építsük, szépítsük együtt az EKE-VÁRAT és környékét!

Dezső László

elnök

Szervezési ügyek a 0723-159000-as számon (Veres Ágnes)

*******************************************************************************************

EKE-napok, EKE-vár, kirándulás, önkénteskedés” bejegyzéshez egy hozzászólás

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!