Most még rántottát is sütöttünk a Glytzék hétvégi házában (ismételten köszönjük a lehetőséget!) levő mikrohullámú sütőben, nem mintha ez a témához tartozna.
így gondoltuk mi, de a bentlévők meggyőztek sejtésünk hamisságáról. S annak valótlanságáról, hogy utálják a magyarokat. Isten biza sikerült nekik még arról is meggyőzniük bennünket, hogy együtt igyunk. Fizettek is két sört. Miután megtudták, hogy újságíró vagyok, kértek, írjam le (bárhol), hogy hol ittunk (Kolozs és Fehér megye határán – azt állították az árok a megyehatár), s azt is, hogy egyikük az alpolgármester testvére. Snapszereztek, azaz crúcsát játszottak. Gond nélkül elismerték, hogy “itt ni minden” (széles kézmozdulat) valamiféle Urbánczy grófé volt, de kártyán eljátszodta. Régi idők, erre igyunk egyet – javasolták. Eltelt már a következő 150 év is a beismerés örömére, s bátran koccintottnuk a sörrel.
Ja, azt is a lelkünkre kötötték, hogy leírjam: d’alu’ Olaru’ din Alba csapathoz tartoznak. Na. Mire leértünk a Glytzék házához, Hajni, Arnold és Zsolt már túl volt a parázson, s az első miccsek megsütését. A mi tarjánk következett.
Kiss Olivér blogja 