Ahhoz képest, hogy ultra amatőr vagy, tényleg nem rossz, sőt, mondhatnám, hogy szinte nem hiszem, hogy te csináltad. Amúgy szerint bátor húzás Vandát is felhasználni, én soha nem mertem semmilyen fotómba családtagjaimat, vagy egyéb kedves ismerőseimet belekomponálni.
@Gábor Kiss: Miért nem merted? Vanda éppen ott volt, véletlenül akadtunk rá az elhagyatott házra, nem állt szándékomban photoshootingot szervezni, csak úgy sebtében készítettem néhányat, különösebb elképzelés nélkül.
Egyébként a gép egy, az Egyesült Államokban 2003-ban ösztöndíjból, 750 dollárért vásárolt, ma alig 50 dolcsit érő Canon Power Shot 3G… 🙂 Az alig 1000 eurót érő Dacia Solenza személygépkocsim és a 100 euróért vásárolt téli hálózsákom mellett (az most maximum 50 eurót ér) a fényképezőgép az egyetlen olyan tárgy, amely még szerepelhet a teljes vagyonnyilatkozatomban…. 🙂 🙂 Komoly. Ebből a gépből ennyit lehet kihozni.
A képek számomra azért megkapóak, mert az idővel való találkozás drámaiságát ragadják meg. Olyan momentumok, ahol az élet, a mozgás jelei még jelen vannak, de úgy, hogy annak már egy múltbéli, lezárt, vissza nem fordítható állapota mutatkozik meg… A drámának a már kifutó, reménytelen, vesztes állapota… Az vélhetőleg a fotós érdeme, hogy nem nosztalgikusra sikeredett (a női alak bekomponálása visz bele azért némi nosztalgikus elemet)… Kedvencem ilyen értelemben a kihúzott fiókos kép… benne van még a mozdulat (az utolsó)… az azóta eltelt idő (pókháló)… a törmelék és a valaha használt, mindennapi élet tárgyainak már szétválaszthatatlan, de épp most még (holnap talán már nem! és ezért drámai) megkülönböztethető egyvelege…
Nem értek a fotográfiához de nekem nagyon tetszenek, tehát jók!!
KedvelésKedvelés
@marklh: Köszönöm! Én is ultra amatőr vagyok, de jóleső érzés töltött el, amikor készítettem őket…
KedvelésKedvelés
Ahhoz képest, hogy ultra amatőr vagy, tényleg nem rossz, sőt, mondhatnám, hogy szinte nem hiszem, hogy te csináltad. Amúgy szerint bátor húzás Vandát is felhasználni, én soha nem mertem semmilyen fotómba családtagjaimat, vagy egyéb kedves ismerőseimet belekomponálni.
KedvelésKedvelés
@Gábor Kiss: Miért nem merted? Vanda éppen ott volt, véletlenül akadtunk rá az elhagyatott házra, nem állt szándékomban photoshootingot szervezni, csak úgy sebtében készítettem néhányat, különösebb elképzelés nélkül.
Egyébként a gép egy, az Egyesült Államokban 2003-ban ösztöndíjból, 750 dollárért vásárolt, ma alig 50 dolcsit érő Canon Power Shot 3G… 🙂 Az alig 1000 eurót érő Dacia Solenza személygépkocsim és a 100 euróért vásárolt téli hálózsákom mellett (az most maximum 50 eurót ér) a fényképezőgép az egyetlen olyan tárgy, amely még szerepelhet a teljes vagyonnyilatkozatomban…. 🙂 🙂 Komoly. Ebből a gépből ennyit lehet kihozni.
KedvelésKedvelés
Négy (vagy több) sör mellett kifejtem majd 🙂
KedvelésKedvelés
@Gábor Kiss: ejnye, na, érdekel, fogalmazd meg magánlevélben, kérlek. Kíváncsivá tettél.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy nem hivatalos levelet kérsz, aláírva, pecséttel, iktatószámmal.
KedvelésKedvelés
El kell rohanjak, mert munka van, oszt megírom neked késő délután.
KedvelésKedvelés
@Gábor Kiss: Vétel.
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
A képek számomra azért megkapóak, mert az idővel való találkozás drámaiságát ragadják meg. Olyan momentumok, ahol az élet, a mozgás jelei még jelen vannak, de úgy, hogy annak már egy múltbéli, lezárt, vissza nem fordítható állapota mutatkozik meg… A drámának a már kifutó, reménytelen, vesztes állapota… Az vélhetőleg a fotós érdeme, hogy nem nosztalgikusra sikeredett (a női alak bekomponálása visz bele azért némi nosztalgikus elemet)… Kedvencem ilyen értelemben a kihúzott fiókos kép… benne van még a mozdulat (az utolsó)… az azóta eltelt idő (pókháló)… a törmelék és a valaha használt, mindennapi élet tárgyainak már szétválaszthatatlan, de épp most még (holnap talán már nem! és ezért drámai) megkülönböztethető egyvelege…
KedvelésKedvelés