Irigyelik Pataky Attila kitüntetését? Az Edda énekese nem érdemelte meg a magyar érdemrend lovagkeresztjét?


Úgy vélem, megérdemli.
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE
PATAKY ATTILA
előadóművész, szövegíró, az EDDA Művek énekese részére
nagy népszerűségnek örvendő, dalaival nemzedékeket összekötő munkásságáért,egyéni hangú előadó-művészetéért
a MAGYAR ÉRDEMREND
LOVAGKERESZTJE
KITÜNTETÉST ADOMÁNYOZOM.
Kelt Budapesten, 2012. évi augusztus hó 8. napján.
Áder János
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

Jó buli volt tegnap este az Edda-koncerten. A „páholyban” találtunk helyet, így nem lehetett tombolni, de a keddi Hooligans-koncert és az ezt követő Bulgakov-buli után mindenképpen pihenni kell néhány napot.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében csütörtökön a Főtéren szervezett koncerten Majoros Csilla (kis vidrám…) mondta be, hogy Áder János a magyar érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Pataky Attilát.

A Pofakönyvön azonnal elindult a vita. Papp Zsolt Attila, a Helikon szerkesztője írta:

Látom, megy a fanyalgás, amiért Pataky Attilát lovaggá ütötték vagy mit csináltak vele. Jól van, értem én, hogy az utóbbi években kissé megbolondult, elnyelte a mulatós muzsika a kozmikus szívcsakra közelében, de az EDDA akkor is: Művek. Rabolják el az ufók, aki sajnálja tőle.

Gáspárik Attila felrója neki, hogy

Dorin Floreaval csápolt Muresvásárhelyen

Papp Sándor Zsigmond pedig:

nagy kedvencem volt, csak mára totál kiábrándítóvá lett. kár érte.

A akkor jön a balegyenes Haáz Sanyitól:

Az a baj, hogy az Edda zenekart is Pataky után b*******k. Az Edda nevű zenekarban igenis profi muzsikosok játszanak, ha valaki ért egy kicsit is a zenéhez az belátja. patakyt lehet fikázni, az Edda vele teljes. Aki meg nem ért a hangszeres zenéhez, nem tudja, hogy mi a mai gitározás, billentyűzés, az ne dumáljon. Márpedig Attis csupa jó zenészekkel vette körűl magát.

A gránátot Parászka Boróka dobja be:

Az Edda a magyar rock ősgiccse gyerekek, azért hetedikben is ciki volt már, rázzátok meg magatokat drága, igazlelkű rockerek.

S még egy kis salétromsav Gáspáriktól:

Sanyi igazad van, nem nagyon vagyok zeneszakértő. Valószínű, hogy az Edda színpad előtt csupa Bartók tanítvány csápol. Szövegekkel szoktam foglalkozni, ami az Eddát illeti, háááát … Ami a kitüntetést illeti? Valószínűleg a kitüntetők is nagyon értenek az igényes zenéhez.

Nem mondhatom, hogy értek a hangszeres zenéhez, Bartók sem áll olyan közel hozzám, de ez az ember mintha olyasmit mutatott fel az évtizedek során, amely összetartó erő, ami a zenén jóval túlmutat. Nem vonom kétségbe: az haut culture képviselői is megérdemlik az érdemkeresztet, de Pataky minimum azért, hogy hazafi. 🙂 Miért, vajon csak a kiváltságosok, a kaszt érdemlik ki az ilyesmit? Vajon csak az úgynevezett haut culture alkotásai érdemesek ilyen kitüntetésre?

Kétségtelen, hogy Patakynak is voltak elítélendő kilengései, de hát Tőkés és …. (fill in the space) sem makulátlan… 🙂 Szerintem Pataky megérdemli a magyar érdemrend lovagkeresztjét.

Irigyelik Pataky Attila kitüntetését? Az Edda énekese nem érdemelte meg a magyar érdemrend lovagkeresztjét?” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. arnold

    Egy idevágó idézet egy nemrég olvasott cikkből ( http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/sarkosan_fogalmazva_20120816.html )”… időpocsékolás a balliberális sajtót olvasni, bár időnként szórakoztató, amíg csak grimaszokat vágnak, ordítoznak, de nem harapnak az újságírók. Mit is lehetne kezdeni ilyen mondatokkal: „a sírt, hol nemzet süllyed el, olimpiai aranyérmek ékesítik”? A rosszindulatú ostobaság egyetlen célja, hogy felbosszantson minket, normális embereket. Egyre több, erre szakosodott és ezért fizetett szerencsétlen van, aki közönséget remél üvöltésével a Hyde Park sarkában. ” Itt nem olimpia, itt Pataky Attila a “gumicsont” amit lehet hangosan morogva rágcsálni. 😦 De hát ilyenek ezek a percemberkék akiknek nem adta meg a sors, hogy bármi maradandót, legalább valami apró értéket alkossanak azért marad a fanyalgás, műfelháborodás, csúfolódás saját frusztrált kis világuk borogatására.

    Kedvelés

  2. marklh

    Szívesen elolvasnám az indoklást, amely alapján jelölték, majd kitüntették. Meg tudod szerezni?

    Egyébként azt hiszem, most téged (is) elkapott a nemzeti középszerűség dicsőítésének az új szele, ami gyakran jár együtt az értelmiség és az értelmiségi lét gyűlöletével – talán azért, mert nem midenkiből lesz értelmiségi. Nem tudom, milyen kiváltságosokról (kasztról?) írsz, de tény, hogy olyanoknak jár az ilyen kitüntetés, akik kiválót alkotnak, természetesen attól függetlenül, hogy értelmiségiek vagy sem, “kiváltságosak” vagy nem, stb. Értem én, hogy ez a te véleményed (mármint hogy megérdemli), és ezért el is fogadom, de egyetérteni nem tudok vele. Pataky nem alkotott kiválót, olyat, amit Köztársasági Érdemrenddel kellene kitüntetni. Ha viszont “minimum azért” érdemelte ki, mert hazafi, akkor valóban nagy bajban lehet a haza 🙂

    Aztán meg eszembejut az is, hogy az ilyen kitüntetések nem mindig a kitüntetettekről szólnak, hanem gyakran magáról az adományozóról, aki így igyekszik közvetíteni saját értékrendjét a társadalom egésze felé, és ez nyilván nem csak a nemzeti összefogás rendszerében (áú!!) van így. Ebben az esetben tehát így is lehet értelmezni: aki szereti Patakyt, a mi kultúrpolitikánkkal, világszemléletünkkel is egyetért. Márpedig sokan voltunk valamikor Eddások (hogy miért, az már egy másik kérdés). És máris összetartozunk.

    Mi az az “haut [így] culture”?

    Kedvelés

  3. marklh

    Helyesbítek gyorsan: nem a Köztársasági Érdemrenddel, hanem annak Lovagkeresztjével tüntették ki.

    Kedvelés

  4. Bányai J.

    Tény, h. a tegnap 1 ritka jó bulit hozott össze az EDDA, Pataky A.-val az élen, minden hibája ellenére. Pár ezernyi (magyar) ember örült is ennek az alkalomnak és élt vele. Én is.
    Ekkora érdeklődésnek (és sikernek) az összes (szolgálatos) fanyalgó blogger a büdös életben nem fog örülni. Minden, vélt és valós, erénye ellenére.

    Kedvelés

  5. @marklh: a minimum azért – ironikus megjegyzés volt…

    Szerintem Pataky maradandót alkotott. S ez nem nemzeti középszerűség. Aki annyit le tud tenni az asztalra, mint ő, az talán minősíthet. A többi lehet csak epigon.

    haute – magas franciául, a művészetek nyelvén. 🙂 De ezt te is tudod, csak teszed magad – sikertelenül… 🙂

    Kedvelés

  6. bacsika

    Lajcsi is kaphatna 1 erdemrendet, ot is sokan szeretik, a stilust egyre tobben. Es szerintem aki prostitualja magat, az utana hiaba mosakodik, a szag marad. Ezelott 20 evvel szerettem az Eddat, megsem mentem tegnap a koncertre.Es nem kell ayert foyni tudni, hogz a moslek ne iyledjen.

    Kedvelés

  7. marklh

    Ja jó, félreértettem az ironikus részt. Az “haute”-ot pedig most már én is értem:) Kicsit élcelődni akartam valakivel, aki nagyot akart mondani, csak nem tudta leírni 🙂

    Na és akkor még egyszer: szerezd meg a fölterjesztés indoklását (érdekel az is, ki jelölte), a szövegből talán kiderülhet, mit honorálnak ezzel az elismeréssel. Nekem hirtelen két dolog jut eszembe, ami valóban maradandó lehet Pataky munkásságában (áúú már megint!):

    és

    http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Peace_March_for_Hungary_2012.01.21_(4).JPG&filetimestamp=20120122003841

    Egyébként szerintem az is minősíthet (vagyis mondhat véleményt) Pataky Attila művészetéről (jajistenem:), aki nem tesz le az asztalra semmi olyasmit, mint Pataky Attila. A te elismerő véleményed is minősítés, nem? 🙂 Én elfogadtam és továbbra is elfogadom a véleményedet, csak nem értek egyet vele.

    Végül, mert nem hagyhatom ki: ha már újabb, fontosan hangzó kifejezéssel éltél: Lagzi Lajcsi tényleg jobban csinálja, mint Pataky. Ki itt az epigon?

    Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet, és szent a béke 🙂

    Kedvelés

  8. Ercsey-Ravasz Ferenc

    Hümmm…
    Jó szokás szerint keverjük a kategóriákat s egy lapra nem tartozó érvek alapján maszatolunk. Előlegben: zenész (is) vagyok, képzett – csak a miheztartás végett.
    Ott voltam az EDDA koncerten. Ami a hallottakat illeti: a banda iszonyú rutinosan játszott (nem csoda, nem tegnap óta nyomják), de némi kis fáradtság is volt a keverékben. Az újabb dalokban a gitáralapokból, a riffekből hiányolom kissé a fantáziát, mintha próbákon, dalírás közben a legkisebb ellenállás “jó az úgy is” elvét alkalmazták volna. A szólókat jól megtechnikázta Alapi, de nem mindenhol éreztem azt, hogy szervesen kötődnek a dalhoz (úgy, ahogyan pl. a Kör közepén szólója szervesen kötődik, dallamanyaga az énekdallamok észszerű következménye). A billentyűs a régi iskola embere, de érezhetően nyitott, tanult az újabb titánoktól, akár Rudesstől is, még ha hangszínválasztásai vitathatóak is. A ritmusszekció tette a dolgát, semmi több, de azt nagyon jól, pontosan és dinamikusan.
    Koncertanalízis vége.
    Sajnálom, hogy Gáspárik Attila nem képes különálló dolgokat külön kezelni, és művészek, előadók esetében folyton előbányássza ideológiai múltjukat. Ha ezt csináljuk, akkor a Carmina Burana is fos, mert Orff aktív náci párttag volt, és Wagnert se hallgassunk, mert egy elborult antiszemita volt, aki zsidó pályatársait habzó szájjal támadta…
    Persze, a dolgok fordítottja is igaz, és sajnos a Matyin összeboruló tömegben jócskán volt olyan, akinek csak és csakis attól volt jó az Atti Művek, mert a számok között zúgott a “Drága véreim” stb. kezdetű nyálas nemzetikeresztény retorika – valahogyan hiteltelenül. Érezhetően Patakyék is úgy jönnek Erdélybe, mint valami qrvanagy falumúzeumba, ahol a népesség apraja-nagyja látástól mikulásig “őrzi az értékeket” s ez minden, csak erről szól ez a vidék. Viszont ennek sincs köze a zenéhez, Patakyt ne zenészként szeressük vagy utáljuk ezért, legfeljebb közéleti szereplőként. Az EDDA ettől még nem jó vagy rossz. Vagyis nem ettől jó vagy rossz, nincs, nem kellene, hogy köze legyen hozzá.
    Parászka Boróka is hozta a formáját, neki elég sok minden ciki (hetedikes korától? – hümm. Az szomorú.), Csíksomlyótól az Eddáig. És nem szokása érvelni, cikizését megindokolni, megmarad ezen a trendpukkasztó szinten: ami ciki az ciki és azért ciki, mert ciki s kész.
    Hogy Pataky játszik mulatóst is? – Ajánlom bármelyiketeknek, főleg, ha családos emberek vagytok, hogy próbáljatok megélni pusztán a rockzenéből. Kelet-Európában senkit sem ismerek, akinek sikerült volna pedig magam is rockzenész lévén, ismerem a szakma apraját-nagyját. A kemény nyomulás mellett vagy munkát vállalsz, vagy elmész kommerszbe, vagy egyéb, jobban fizető zenei ágazatokban, műfajokban váltod aprópénzre a tehetséged. És az vesse ránk az első követ, aki 1. sohsem töltött le ingyenesen netről jogvédett dalt, 2. ha csak annyi pénze volt, hogy vagy koncertjegyet vegyen, vagy egy sört, a koncertet választotta.
    És végül akkor az érdemrend: az EDDÁT lehet szeretni, vagy utálni. De ha egy ember – nevezetesen Pataky – tevékenységével összeforraszt egy közönséget, életbentart 38 éven keresztül egy trendet és tevékenységével mégiscsak meghatározza a magyar rockzenei kultúra egy korszakát (mert ha utáltad is őket, ott voltak), az valami. Az tény, és elismerése elfogadható, elfogadandó.
    Én nem vagyok EDDA-rajongó, de amit Pataky letett az asztalra, az tagadhatatlan, fanyalgásnak nem látom helyét. Szerintem is megérdemli.

    Kedvelés

  9. Gratulálok Attilának, Póka Egonnak és Révész Sándornak :o)
    http://index.hu/kultur/2012/08/16/tisztikeresztek_lovagkeresztek_teljes_lista/

    Gondolom tiltakozásképpen nem adják vissza keresztjeiket a korábbi kitüntetettek :
    Kiss B. Atilla operaénekes (2011),
    Selmeczi György, zeneszerző (2010),
    Bogdán Zsolt romániai magyar színész (2008 … ),
    Dévényi Tibor műsorvezető, lemezlovas …(2007),
    Bangó Margit, magyar roma előadóművész (2004),
    Aradszky László énekes(2003),
    Fekete László erősportoló(2002)…
    (Macskaházban már készítik névrokonának, Fekete Pánkónak a keresztet )
    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gi_%C3%89rdemrend_lovagkeresztje

    @marklh:
    Ha bálba mész, és a zenekar játszik,
    dögösen járod a disco funky-t.
    De éjfél után, sörben úszva,
    a hazaszeretettől nekibuzdulva
    ha szívből akarsz énekelni,
    és minden magyart átölelni,
    a Hungarian Blues, édesapám,
    csak az, amit a cigány húz…

    Kedvelés

  10. Végre lett az Eddásoknak egy keresztes barátjuk,
    miután a Keresztes és a másnevű barátnőikhez HŰTLENek lettek.
    No meg Mátyás királyunkhoz is:
    a Neoton koncerten már magyarosan kék kerités védte
    frissenfelújitott műemlékünket … tőlünk és a jó bulijainktól 😦
    Gondolom emiatt nincsenek ÁLMATLAN éjszakái
    a nagyott kaszáló korcsmárosainknak.
    Miért is köll húszezres koncerteket zsúfolni a Mátyás térre,
    miközben DRÁGArénánkban párszázan lézengenek focimeccseken,
    a MI pénzünkön…

    Kedvelés

  11. dana droxin

    az edda az a zenében,ami a nyirő az irodalomban!!a szélsőjobb osonó visszatérése vikiék mosolygása közepette!!a szinvonalról az jut eszembe,hogy a fásy mulató is erdélyben a legnépszerűbb!!

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!