Természetesen, hogy azonnal igent mondtam, feldobódtam amikor Nagy Zoltán, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) frontembere még a poszt-születésnapi olaszországi utazásunk előtt telefonált, s november 26-27-re kétnapos gyalogtúrára hívott.

Nem sok dolog hat (7 sem) meg, hoz lázba már, de ez nagyon jól esett. Ezek szerint jó benyomást tettem a májusi Jókai teljesítménytúrán, Nagy Zoli valamilyen szinten számít rám, s azokra az emberekre, akiket akkor elhívtam: Trombitás Enikőre, Bíró Józsefre (a.k.a. Jocára) – sajnos Lenke unokatestvérem most nem tudott jönni velünk.

Már Velencében rajtakaptam magam, hogy azon álmodozom, milyen lesz a késő őszi, tél eleji 32 kilométeres gyalogtúra. Szinte minden elvárásom teljesült. Váratlan, villámszerű jelenségek, érzelmi megindulások, kissé kezelhetetlen pillanatok, mélységek. Rejtett, talán kissé titkolt, de legalább annyira remélt dimenziók váratlan, enyhén sokkoló megnyilvánulása.

 Revelációk.

Miért nem bizonyos idővel ezelőtt következtek be bizonyos dolgok? Miért most? Talán késő? Esetleg korán? A kommunikációs szűrőn keresztül érkezett jelek torz dekódolása? Esetleg tévedek?

Válasz nélkül maradt kérdések.

A megfelelő, ideális és határtalan lehetőségeket nyújtó természeti környezet, konfiguráció, szemszín, hangsúly, hanglejtés, hangszín, cinkosan együtt érző, kihívó, ugyanakkor reménnyel és lehetőségekkel kecsegtető, huncut tekintet, rezonáló, közös gondolatoknak, (remélhetőleg kölcsönös) érzéseknek teret adó magnitúdó. De vajon zsákutca vagy reális alternatíva? Kacsint a hó borította ág, a dilibogyó (vajon ki etette meg velem?), a hiányosan felfestett turistajel, a megrázott, s hópelyheket szóró fa. Minő poézis.

Pénteken előjáték: a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) tánccsoportja szervezte Katalin-bálon viseltük ki magunkat. Rettenetesen csúszott a táncparkett, nem tudtunk rendesen bulizni. Sebaj, megszabadultunk a cipőktől, így már sokkal jobban lehetett discofoxot táncolni. Csodálom a tanc.ro frontembereinek az odaadását, szenvedélyét, amellyel az ilyen eseményeket szervezik.

Aztán szombaton hajnali fél hétkor ébresztő. Gyomorideggel vágtam neki a túrának: késő ősszel/télen még nem gyalogoltam ennyit: 30-32 kilométer várt ránk.

Simán ment, sétának bizonyult.

Kiváló, ismétlem, kiváló volt a társaság és a hangulat (a természetjárás után rögtön ez a következő, ami motivál). Revelációk sorozata következett, azaz elindult a lavina. Még egy három fős német csapat is csatlakozott hozzánk. Igaz, csak egy darabig…

Ment a duma, a mese, a szöveg, a textus, a kontextus, a léhaság, a helyenként trágár, szurkálós, szivatós, ugratós szöveg.

Kitérőt is tettünk, mert korán Szind község határába értünk. Kiváló volt a vezető csapat, tudtuk, hogy jó úton haladunk, senkiben sem merült fel kétely az eltévedést illetően. Volt leadership, megbíztunk a vezetőkben, tapasztalatukban. Kiválóan éreztem magam! Köszönöm!

Este a tordai EKE–csapatnak (köszönöm Balázsnak, Katalinnak és a többi lelkes szervezőnek a baráti fogadtatást) hála csodálatos estét töltöttünk az Erdélyi Unitárius Egyház (EUE) és az EKE által közösen üzemeltetett, sokat látott és hallott szindi unitárius paplakon. Az Erdély Mentőcsoport több ízben itt tartotta a képzéseket, gyakorlatokat, így számtalan kedves emlék fűz ehhez a helyhez.

Persze, hogy messze tartottam magam a horkolóktól…

Vasárnap kisebb galiba alakult ki, de végül sikerült nekivágni a Szind-Várfalva, mintegy 22 kilométeres szakasznak. Még jeges vizet is kaptunk a Tordai-hasadéknál levő hegyimentőktől, találkoztunk az „élő legendával” Indián Joe-val (Török János, alias Joe Indianul), majd a sárga háromszögön Sinfalva (Corneşti) fele vettünk az utunkat.

Jocóka kissé megáztatta lábát az egyik patakban, így november vége lévén (fagypont alatt) jobban láttam felhívni Kolozsi Ernőt, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókjának a vezetőjét.

Bementünk hozzá (szekéren, a rákosi József segített), ettünk ittun, bemelegedtünk.

Mihelyt stoppolni kezdtünk Várfala határában, azonnal megállt egy manelés Dacia. Trombi az ölömbe landolt (remélem, nem bánta), el kellett viselni a cigaretta üstöt, de legalább beértünk Tordára. Innen meg már könnyű volt eljutni Kolozsvárra. A buszban is kiváló volt a hangulat közöttünk, pedig Jócó szájtátva aludt 🙂

**********************************************************************************

A WebSzabadságra feltöltött fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

**********************************************************************************

 

 

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.