Komolyan, az utóbbi idő sorozatos lavinái miatt már arra sem emlékszem pontosan, csütörtökön este hogyan jutottam el a Makkai Zsolt kolozsvári vállalkozó által ezúttal a Törvényszéken (La Tribunal) elnevezésű bisztróban szervezett, sikernek örvendő Drink After Work elnevezésű rendezvényére. Úgy rémlik, valamikor az utcán találkoztunk, hívtam a szokásos (sajnos már egyre ritkább szervezett) csütörtök esti pókerezésünkre, s alternatívát ajánlott. Több ízben nem jött össze a részvétel, tegnap viszont megembereltem magam, s elmentem, bár ugyanabban az órában, hagyományos módon, Emil Boc polgármester jelenlétében újságíró kollégáim 2014-et búcsúztatták.

Nem bántam meg, bár előzetesen fenntartások fogalmazódtak meg bennem.

Azt gondoltam ugyanis, a Monostoron a szüleivel 1977 óta tömbházlakásban lakó, nem-árulom-el-mennyit-kereső tojós kis újságírónak ilyen helyen nincs semmi keresnivalója. Ide gazdag üzletemberek, vállalkozók, orvosok, ügyvédek, bírók, ügyészek stb. mennek. Utóbbi vonatkozásban nem tévedtem, de egyikük sem éreztette, mekkora a pénztárcája. Fenntartásaim voltak ugyanakkor amiatt is, hogy biztosra vettem: ilyen upscale környezetben senkit sem fogok ismerni. Ez így is volt, de a házigazda, Makkai Zsolt már az elején bemutatott Istvánnak, egyik üzlettársának, akivel sokat és tartalmasan beszélgettem, onnan aztán folytattam én tovább. Amikor látta, hogy kissé elakadtam, akkor ismét odajött, s újfent bemutatott valakinek. Tette ezt anélkül, hogy nyomulós lenne: a megfelelő pillanatban, a megfelelő módon intézkedett. Látszik, hogy érzéke van az ilyesmihez, ráadásul a megfigyelőképessége is jó.

 

A zene nem volt feltétlenül ínyemre, a jazz valahogy nem jön be. Tudom, ez a zenei műfaj bizonyos társadalmi rétegek és az azokhoz kötődő helyek kedvence, de nekem akkor sem tetszik, na. 🙂

Bevallom: irdatlanul kívántam a sört. Egy német üzletember nem teketóriázott sokat, kért egyet, s amikor afelől érdeklődtem, a pincérek nem akarták-e kihívni a rendőrséget, mosolygott. Nem lett volna tehát (nagy) gáz, de mégis ellenálltam a kísértésnek elsősorban a növekvő pocakom, másrészt pedig az etikett miatt… Ízlettek a borok, de nem annyira, mint amennyire, mint mondjuk egy búzasör ízlett volna…

 

Szerintem létjogosultsága, mi több, kereslete van az ilyen fajta informális eseményeknek: ismerkedés, kapcsolat- és hálózatépítés, s miért nem, üzletkötés. A helikonos és EMIL-es Karácsonyi Zsolt és kedves felesége, Noémi volt a kevés magyarok egyike. De az üzletemberek közül is volt néhány. Ahogy néztem azért a nemzetisége arányok itt is leképződtek: körülbelül 80 százalék volt román.

Bár más világ, mint az enyém, korántsem bántam meg, hogy elmentem, jól éreztem magam, a következőn is igyekszem ott lenni. Hatásoknak kell kitennem magam… 🙂 A régebbiek szerint folyamatosan változnak a résztvevők (a helyszín mindig), de vannak „tősgyökeresek” is. Jó volt a hangulat és a társaság, s végre új kikapcsolódási helyet ismertem meg, mert szinte kizárólag a Bulgakovba megyünk, szinte mindent ott szervezek… 🙂

Köszönöm a meghívást, Makkai Zsolt!