Olvasom Kolozsvári Alidának (sokat viccelődöm a Campus szerkesztőivel, nem komolykodom, de már régen mondanom kellett volna nekik, mennyire ügyesek…) a Szabadság és a KMDSZ diákmellékletében megjelent cikkét Ez is színház? címmel. Na, még a Hatházi András rendezte előadás hiányzik még a repertoárból, s akkor már teljesen „lesokkoltam” magam…

(Korábbi blogbejegyzésem itt)

Az év elejétől ugyanis különböző színházi hatások értek. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban újranéztem a Ványa bácsit (köszi, Kriszta!), majd a kolozsvári vállalkozó, mecénás és kultúrember, Koós Ferenc finanszírozta Jolly Színházban különböző hatások értek, érzések kavarodtak fel a Démonok láttán. Megnéztem még az Őfelsége pincére voltam darabot, majd repertoárt váltottuk, s elmentünk az Ecsetgyárba. Sinkó Ferenc és Leta Popescu darabja még napok múlva is hatást gyakorolt rám.

Az igazi hatást a harmadéves színisek váltották ki a Shakespeare in love or love in Shakespeare or what you will vagy amit akartok című előadással. A különböző shakespeare-i darabokból összeállított produkciónak köszönhetően ismét ráébredtem arra, mennyire tehetségesek a fiatal művészek, s mennyire sajátos és egyedi a világuk. Vonzó, ugyanakkor viszont kissé idegen és, igen, ijesztő is az a világ amelyben élnek. Kiszámíthatatlan, bohém, burleszk, instabil, változó. Igen, talán éppen ilyennek kell lennie. A „kaszt” nehezen „ad ki magából” valakit, s ugyanilyen fogad be.

A darab során néhányszor nem tudtam eldönteni, ha éppen a formára vagy a tartalomra kellene figyelnem. Az sem volt világos, ha Saussure-t kellene segítségül hívnom, de tudtam, ennyire nem bonyolíthatják el a mondanivalót. Vajon a színész-jelöltek szándékosan vittek be a „sötét erdőbe”, zavarták össze figyelmemet, vagy a véletlen műve volt. Aligha. Vajon az expresszió volt adott pillanatban a fontos, a mozgás vagy a textus. A megnyilvánulás eltakarta, vagy csak beárnyékolta olykor a szöveget. Lehet, szöveg nélkül többet mondott volna a test? Vagy volt túlzásba vitt megnyilvánulás, amely hatástalanította a mondanivalót. A Köllő Csongor rendezővel folytatott rendkívül kedélyes, barátságos és pozitív kisugárzású rövid beszélgetésem során egyik csak néhány morfondíromra kaptam választ. Jó szaki, s szerintem tudja ő, hogy több kérdésnek megválaszolatlannak kell maradnia. A misztérium nem oldódhat fel olyan könnyen… (Nekem Zongor Réka, Pál Attila és Biró Júlia alakítása tetszett leginkább)

Boticus domesticus/activus az imént hívott, jegyeket foglalt le a Tranzit Házban bemutatandó hétfői produkcióra. Na, még ez hiányzott! 🙂