Megfogadtuk, idén többől sokkal többet csinálunk. Az egyik ilyen a színház. Az elmúlt időszakban elhanyagoltuk. De Vadászi Zsolt mondása szerint ebben a hónapban

nagykanállal ettük a kultúrát 🙂

Sikerült premiert is megvalósítani: Koós Ferenc kolozsvári vállalkozó, mecénás és kultúrember segítségével és villájában nemrég megtekintettük a Démonok című darabot. Nem, nem a darab jelentett premiert számunkra, hanem a lakásszínház. Szerencsére nem sokkal előtte úgymond edzettünk, ugyanis Ambrus Kriszta jóvoltából a Kolozsvári Állami Magyar Színházban megtekintettük a Ványa bácsi című darabot. Enyhén szólva understatement (na, mit szólsz, miket tudok? – Hofi) a megtekintettük. Inkább végigizgultuk: nehogy valamelyik színésznek baja essen. Blúzba kezdtem, ingbe végeztem az előadást – előbbi sáros lett… Intenzív darab, de nem annyira magával ragadó, mint a Démonok. Ez ugyanis a mai kor emberének lelki világát boncolgatja, s a házasság intézményének kudarcára mutat rá: gyermekkel vagy anélkül. Lehet, azért is tetszett jobban, mert értékítéletemet igazolta.

Persze, most Jolly Színház darabjának kapcsán a hatás kedvéért ismét egyszerűsítek, s lehet sarkítok is picikét, de bennem valóban ismét azt az érzést hozta felszínre a darab: a házasság intézménye halott. Felkavaró, elgondolkodtató. Nem tudom jobban jellemezni, leírni, mint azt T. Koós Imola tette, azért belinkelem az általa írt anyagot.

Sohasem vettem részt lakásszínházi előadáson, s lévén, hogy (szinte) mindenben az első beleivódik az ember tudatába, így erre is hosszú-hosszú ideig fogok emlékezni. Hacsak nem örökké.

A fent említett két darab előtt Majoros Csillának köszönhetően láttuk ugyan az Őfelsége pincére voltam címűt a színházban. Mire elmélyedtünk volna valamelyik jelenet eszmei mondanivalójában, Hrabal hirtelen megnevettetett. Meleg-hideg, és fordítva. Mélység, szomorúság és vidámság egyaránt jellemezte ezt az előadást. Megfogadtam, megjegyzek néhány szófordulatot, de nem sikerült, mert a tanulság, a mély gondolat után rögtön jött a nevetés. Ahogy Ferenc Zsolt kollégám írta a Szabadságban: Őfelsége pincére voltam – elgondolkodtat, szórakoztat.