Meghalunk, de van túlvilág! (Az erdélyi magyar sajtó helyzete kapcsán szervezett beszélgetés margójára)


ujsagok
Meddig élnek még?

Szerdán délután Beszélgetés a romániai magyar médiáról címmel beszélgetés zajlott a Kolozsvár Társaság székházában. Az elején az hittem, több lesz az érdeklődő sajtó, mint a résztvevő média…

A beszélgetést (ami lett belőle) ízlésem szerint vontatott és hosszúra nyújtott felvezető előzte meg. Személy szerint lehet csak egy-egy mondatos bevezetőt kértem volna a panelben levőktől, s valamilyen virtuális gránát bedobásával parázs vitát provokáltam volna ki. A felvezetőkben szó esett Spectatorról (Krenner Miklós), a két világháború közötti erdélyi magyar újságírásról stb. Engem személyesen teljesen más témák érdekeltek.

A Székely Kriszta kolléganőm által írt beszámoló ide kattintva olvasható el. Az eseményen elhangzottakhoz a következőket fűzném:

Valahány országban jártam (eddig külföldi – nem magyarországi! – támogatóimnak köszönhetően összesen negyvenben), mindig igyekeztem felvenni a kapcsolatot a kisebbségi (ha volt) vagy a többségi újságíró kollégákkal, ellátogattam a szerkesztőségekbe. Volt, amikor (például Finnországban néhány évvel ezelőtt egy svéd kollégánál) az adott országban kisebbségi újságírónál szálltam meg a CouchSurfing vendégszerető klub segítségével, s sokat beszélgettünk a sajtó helyzetéről.

Nos, az eddigi szakmai tapasztalatom, illetve az ügyfelektől (olvasóktól, rádióhallgatóktól és tévénézőktől) származó visszajelzések, valamint építő jellegű kritikák alapján azt állíthatom, hogy az erdélyi magyar sajtó egy része képtelen alkalmazkodni a radikálisan megváltozott tájékozódási szokásokhoz. Az embereknek már nincs idejük olvasni – legalábbis ezt tapasztalom a szűk és tágasabb baráti, ismeretségi körömben. S higgyétek el, szakmámnak, s 15 hobbimnak köszönhetően a társadalom valamennyi rétegével folyamatosan kapcsolatban állok. Persze, mindenkinek arra van ideje, amire teremt, de nem hibáztathatjuk az ügyfeleket (olvasókat, hallgatókat, nézőket) azért, mert nem olvasnak/hallgatnak/néznek bennünket! Az ügyfélnek mindig igaza van – vajon amikor a barikád másik oldalán állunk, mi nem ezt várjuk el, amikor bármely szolgáltatást igénybe veszünk?

 

Ugyanakkor képtelenek vagyunk megújulni formai,

taralmi és gazdasági szempontból. Persze, tudom, a kisebbségi újságírásnak eleve másak az ismérvei: folyamatosan csökken a magyar lakosság, a szórványban sokkal nehezebb fenntartani a magánkézben levő tömegtájékoztatási eszközöket. Képtelenek vagyunk eleget tenni a piaci követelményeknek, sokszor sem a többségi, sem a magyar üzletemberek számára nem vagyunk piaci tényező.

Külalak, formai szempontból sok nyomtatott médium archaikus kinézetű, elavult tördelési technikák alapján készül.

 

Az erdélyi magyar média nagy részének a tartalma a fiatalok, de már a középkorúak számára is túl hagyományőrző,

múltba tekintő, bizonyos témákat túlságosan előnybe részesítünk, bár ezek az olvasókat/hallgatóak/nézőket nem érdeklik, legfennebb bennünket. Saját ízlésünket, értékrendünket, érzésvilágunkat vetítjük ki az ügyfelekre, nem a felmérések alapján meghatározott elvárások szerint fejtjük ki a tevékenységünket.

Gazdasági szempontból sok szerkesztőség még mindig túlméretezett, valóságos erdélyi magyar értelmiségi szociális hálóként működik.

 

Sokszor képtelenek vagyunk alkalmazkodni

a többpilléres médiatartalom-szolgáltatáshoz: a jelenlegi követelmények, piaci elvárások szerint a terepen levő újságírónak egyszerre kell gyorshírt írnia a webes felületnek, fotókat készítenie a printnek és fotóriportot az online kiadásnak, videót az eseményről, s videóinterjút (vágóképekkel) valamelyik kulcsszereplővel. Amennyiben a helyzet megkívánja, videóriportot is készítenie kell, vágóképekkel. Vajon az egyetem padjairól kikerülő diákok rendelkeznek valamennyi kompetenciával? Igaza van Vallasek Júlikának: nem kell mindenkinek újságírónak lennie, valakiből manikűrös vagy fodrász lesz…

Kulcskérdés, hogyan lehet pénzt csinálni az elektronikus médiaszolgáltatásokból. A nyomtatott változatok sorra szűnnek meg (lásd az Új Magyar Szó esetét), az online szerkesztőségekben 3-5 személynek van csak hely. Ennyit tud legjobb esetben a piaci alapelvek szerint (nyereség) működő on-line szerkesztőség Erdélyben. Eerről a témáról egy németországi szakember előadása kapcsán három anyagot írtam még 2008-ban, ha majd megtalálom, belinkelem őket.

 

A legutóbb hidegzuhany ért

Egy magyar vállalkozó kijelentette (ő egyébként áldoz az erdélyi magyar sajtó fennmaradására, előfizet publikációkra) a nyomtatott, de még az online sajtóra sem volt szüksége, amikor a napokban indult vállalkozásához embereket keresett. Kitette a hirdetést a Facebookra, s azonnal talált humán erőforrást.

Ja, s a beszélgetés kapcsán felötlött bennem, mekkora volt a pánik, amikor 2005-2006-ban megjelent a Blikk Erdély próbaszáma. Az a kiadvány egy-két éven belül szinte valamennyiünket eltemetett volna. S erről jut eszembe még valami: a világhírű Helsingin Sanomat bulvárlapot működtet annak érdekében, hogy fenntartsa a minőségi napilapot. Ugyanúgy, ahogy a világ legnagyobb légitársaságai fapados cégeket hoztak létre, hogy túléljék a világgazdasági válságot.

Persze, lenne még sok írnivaló, de rohannom kell Papp Annamária kolléganőm könyvbemutatójára, aztán társ-műsorvezető leszek a Román Televízió kolozsvári stúdiójának roman nyelvű adásában. Ez az anyag 12,5 perc alatt íródott augusztus 21-én.

Meghalunk, de van túlvilág! (Az erdélyi magyar sajtó helyzete kapcsán szervezett beszélgetés margójára)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Székely

    Túl nagy jelentőséget tulajdonítotok magatoknak még mindig.Főleg a “teljesítményhez” képest. Pl: mutass nekem egy erdélyi oknyomozó újságírót. Miért nem olvashatunk politikusaink(a magyarokra gondolok) vagyonosodásáról vagy a famaffiáról, a visszaszolgáltatások (elmaradása)körüli érdekellentétekről stb. Sajnos ti nem kontrolláltok hanem kiszolgáltok. Kiábrándítóak vagytok. Értem én, hogy élni kell valamiből de szócsőnek lenni szánalmas. Nagyapámnak 88 éves korában bekövetkezett haláláig járt egy székelyföldi napilap és hallgatta a közszolgálati rádió magyar nyelvű adásait. Amit ott olvasott vagy ami ott elhangzott az “szentírás” volt. Mindent elhitt. Én meg már szinte semmit.
    És akkor még nem beszéltünk arról, hogy állandó késésben vagytok, nincs magyar lap ami az össze erdélyi magyarról (és magyarhoz) szólna nincsenek hírek a nagyvilágból és reménytelenül szürkék vagytok.

    Kedvelés

  2. @Székely: van erdélyi magyar oknyomozó újságíró. Az erdélyi magyar média írt például Verestóy vagyonosodásáról, a famaffiáról stb. Csak ezek szerint te már nem olvasod. Most kapásból nem tudok elővenni cikkeket, de anno olvastam őket.

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!