Visszakapták a rendőrségtől a csalibiciklit a kolozsvári Tolvajkergetők!


tolvajkergetok1
Kolozsváron is akcióban

Ahogy azt a kolozsvári csapattagoknak megígértem, a minap beszéltem Marcel Bonţidean kolozsvári rendőrparancsnokkal a Tolvajkergetőkről. 1995 óta ismerem, ő volt az ELSŐ interjúalanyom, akkor még a Haşdeu diáknegyedet felügyelő kis rendőrőrsöt vezette, a szerkesztőség elküldött cikket írni arról, milyen az övezet közbiztonsága. Most sem csalódtam benne: őszintén érdeklődőnek bizonyult, barátságos volt, támogatásáról biztosította a csapatot. Kérte, hívjam majd fel, s küldjem el hozzá a Tolvajkergetők kolozsvári csatát. Tudjátok, hogy szokott ez lenni: hangzatos szavak, aztán semmi.

Amint ma kiderült, nem bla-bla-bla: felhívtam, s mondtam, hogy na, a kolozsvári csapat tagjainak ma kell menniük a bicikliért az 1-es számú rendőrőrsre, s ha már a közelben vannak, szeretnének találkozni vele. Picit pechünk volt, ugyanis rendezvényre kellett sietnie, de azonnal utasította helyettesét, Ciorbă Zahariát, fogadja a fiúkat. Mi több, azt mondta, jövő héten személyesen is akar majd találkozni velük.

A fejleményekről a holnapi Szabadságban!

Az első akció során már megmutatkozott, s most ismét bebizonyosodott, hogy eddig minden jel szerint a kolozsvári rendőrség támogatja a civil kezdeményezést.

Visszakapták a rendőrségtől a csalibiciklit a kolozsvári Tolvajkergetők!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!