haéntanárlennék

ami a legjobban idegesít, az asszem az, hogy én sem veszem komolyan magam, és persze nem is tűnik föl előttem jó színben, ha komolyan venném, de az hiányzik, és kielégítetlen marad a hiúságom, hogy mások sem... ami még nagyon zavar, hogy nem tudok kommunikálni az emberekkel, ezt a hiányosságom L. fedezte fel hosszú évek megfigyeléseit summázva, tehát ha a legegyszerűbb információ-átadási műveletről van is szó, valami hiba van az adásban. szerinte. s most már gyakran arra gondolok, igaza van. de ezzel párhuzamosan arra is gondolok, hogy ha a hiba az én készülékemben van, akkor én sem értem, mások mit akarnak valójában mondani... és néha tényleg nem, illetve hát értelmezek, persze, homo hermeneuticus, de most mi van?! miről szól például ez az egész K.A.Á.-M.N.L.-P.B. cucc? merthogy vita lenne, nyilván nem igaz. hiszen a vita nem egymás mellett elbeszélő szövegek összelinkelése, könyörgöm. ok, hipertext meg minden, de nem vita... jó, hát végül is akkor igazi vita nincs is, csak amit az ember saját magával folytat. én gyakran szoktam. ez baj? illetve izé, néha hozzászólok más blogokhoz, de nem szállok vitába, mert minek. Ksz-szel azért fogtam neki mégis, mert kicsit irritált, kicsit érintve éreztem magam, és mert... hoppá! ...mert a lelkem mélyén hiszem, hogy az emberek érvekkel meggyőzhetőek. nem gondolom, hogy az igazság birtokosa volnék, de vannak azért olyan elvek, amelyeket hiszek. hiszem, hogy egyenlő jogok illetik meg az embereket, bárhol élnek, bármit vallanak, még akkor is, ha szerintük a többi embert nem illetik meg ezek a jogok. (most eszembe jutott, hogy Bognár már egyszer leírta, ő mitől liberális, s félek, akaratlanul is koppintani fogok, na, de valami hasonló) - ami viszont a gyakorlatban nem ennyire egyszerű. itt van pl. az oktatás. mélyen igazságtalannak tartom, hogy egyes diákokkal többet foglalkoznak a tanárok, mint "gyengébb képességű" társaikkal. ugyanakkor elismerem, hogy vannak kiemelkedő tehetségek, zsenik, akikkel vétek lenne nem foglalkozni. mivel ezt a konfliktust tanárként nem tudnám magamban feloldani, nem is lettem tanár - persze nemcsak ezért nem, de milyen jó, most egy gonddal kevesebb... azt hiszem, ha mégis tanár lennék, maximum tízfős csoportot vállalnék be, hogy emberileg lehetséges legyen megismerni őket. igyekeznék nagyon, hogy ne legyen kedvencem közöttük, de mivel ez elkerülhetetlen, talán szigorúbb is lennék hozzá. nem tartanék előadásokat, hanem tematikus beszélgetések lennének. szerintem nincs olyan kamasz a földön, aki ne lett volna egzisztenciális válságban, ergo akinek nem mondana semmit egy Pilinszky-vers vagy egy részlet a Dosztojevszkij és Nietzschéből, és aki ezek után ne akarna még többet olvasni. legalább az én óráimra.
most abbahagyom, mert rúgnak ki éppen az egyik lakásból, megyünk a haverokhoz aludni.