szeptember 30, 2009, knorr | Átverés (A dzsungel törvénye)| Tárgyak (Ojjektumok)

Te mennyit adnál egy út szélén talált karikagyűrűért?

Épp a Majális utcán tekerem felfelé, amikor egy rosszul öltözött, harmincas férfi előttem mintha felvenne a földről valamit. Elhaladok mellette, utánam kiabál, álljak meg: egy hatalmas karikagyűrűt mutat, akkorát, mint egy kisebb karperec. Shreké lehet. Hogy nem-e kell? Most találta. Kezembe adja – nem vagyok karikagyűrű-szakértő, mégis, mintha kicsit könnyű lenne – nézzem meg: milyen kopott, és itt vannak az iniciálék is. Kellene valami kis pénz, italra, mit szólok hozzá? Sorrendben a következő gondolatok villannak át az agyamon (igyekszem őszinte lenni)

1. Húha, kell a gyűrű. El lehetne adni, vagy el lehetne tenni. Adok érte 5 lejt, végre csinálok én is egy jó vásárt.

2. Á, ez mégiscsak valaki gyűrűje, méghozzá karikagyűrű. Nem egy egyszerű aranytárgy, érzelmi értéke van, nem lehet csak úgy beolvasztani.

3. Italra pénzt nem adok, elvből, senkinek sem. Nem azért mert bajom egy-egy sörrel, de betegséget nem támogatok.

4. Istenem, csak én lehetek ilyen lúzer. Itt moralizálok az út szélén, más rég odafeccolt volna 5 lejt és vitte volna a gyűrűt.

5. Valami mégiscsak bűzlik: hogy lehet, hogy nem ez a csávó viszi el eladni a gyűrűt? Sokkal több pénzt kapna érte akár egy zálogházban is, mint így, az utcán.

6. Ki az a hülye aki nyílt utcán veszi le a karikagyűrűjét és veszíti is el? Ennyire balfasz még az évtized szakítása után sem lehet senki.

Végül megvillantottam a saját karikagyűrűmet, és egy “kösz, nekem már van”-al továbbálltam.

pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.80

Hozzászólások

9 megjegyzés » “Te mennyit adnál egy út szélén talált karikagyűrűért?”

lory » január 4, 2011 12:45 pm

Hat en is jartam igy es ugy megallt az illeto a gyurut felvenni hogy alig tudtam kikerulni siettembe, aztan kialtott hogy ne mit talalt, de arra mar messze voltam, es latta nincs akivel es tovabb allt.
Laci » december 13, 2010 9:56 pm

Nekem is volt hasonló élményem. Egyetemista voltam és éppen mentem a bentlakásba, mikor előttem is ” találtak ” egy gyűrűt. Hasonló jelenet. Szerencsésnek éreztem magam. Pénzt kért. Hát sok nem volt nálam, de odaadtam, sőt még egy gyenge táskát is.
Nagyon boldog voltam, megterveztük a sörözést, ha másnap eladom.
Sajnos másnapra az arany zöldülni kezdett…
A kanálisban végezte.
Szerencse, hogy nem volt nálam több pénz.
( az első nap a szobatársam felajánlotta, hogy megveszi tőlem így látatlanban, mert azért a gyanú fent állt, hogy nem arany )
kolozsvarikitty » október 13, 2009 10:10 pm

bajszom, tetszett a hozzászólásod
lényeglátó » október 9, 2009 6:51 am

1X eladtam én is 1réz karikagyűrűt, vegyészmérnöknek! Kamuból hordtam, nem tellett másra, no a pali kérte, adjam el, nem lehet, úgy szereztem kéz alól, jelezve a csórást. No ez csak valódi lelet. valódi fenyődeszkán fényeztem! Erőszakkal megvette, laborban megnézte, dühöngött, mindenki rajta röhögött.
bajszom » október 9, 2009 1:30 am

hát az mégiscsak csuda, hogy itt ennyi jóféle ember él. Az egyikben fel sem merülne a nyerészkedés piszkos gondolata, a másik mindig alulmarad önmaga böcsületével szemben. Én pedig mindjárt hányok. Amúgy az tényleg rézgyűrű lehetett.
KNORR » október 7, 2009 2:23 pm

@kesztió: igen, valóban van nyerészkedő énem, nem tagadom. A probléma az, hogy mindig alulmarad, s mindig a becsületes utat választom végül.
anna » október 6, 2009 7:21 pm

dehát ezt a rézgyűrűs trükköt pesten évtizedek óta alkalmazzák cigányok, velem is próbálkoztak.
Péter » október 5, 2009 11:39 am

Én már vettem útszélen talált karikagyűrűt.
Egyszerre láttuk meg egy roma fiatalemberrel, egyszerre álltunk meg előtte. Ő lehajol, felvette, és átnnyújtotta nekem. Aszonta, 10 lejért nekem adja. Kifizettem, felbecsültettem ékszerésszel: közel 500 lejt ér…
Azóta őrzöm…
kesztió » október 1, 2009 12:53 pm

Hát, kedves knorr, hogy is mondjam…
Mindenképp értékelendő az őszinteséged. De tényleg furcsa, hogy akár át is futna az agyadon egy talált (érték)tárgy (vagy neadjisten pénz) megtartása – sőt, a nyerészkedés.

Ez már tényleg Balkán, elvtárs, főleg, ha igazán nem állsz az éhhalál szélén (márcsak abból ítélve, hogy hozzáférésed van egy online portálhoz és időd/energiád is írni bele).

Egy finn, svájci, norvég, dán stb. állampolgárnak esze ágába nem jutna, hogy ne a rendőrségre vagy a talált tárgyak irodájába fusson a megtalált „kinccsel”.

Ha mi is így gondolkozunk, hogy „moralizálásnak” fogjuk fel egy alapvető állampolgári (sőt, büntetőjogi!!!) kötelesség teljesítését, mit várunk azoktól, akik tényleg igazi, hamisítatlan balkánt szívtak be már az anyatejjel együtt?

Ejnye…