kis n – Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora.

beszélgetésfoszlányok az átjárónál:

-de hát nem jó neked? nem törődik veled eleget?

-de igen csak…

-tudod, olyan, …, jó is, csak mégis, mindig veszekszünk, meg ilyesmi…

-hát akkor…?

-nem tudom? mégis jó, csak…

durcásan el.

tavasz van. kisimulnak az arcok, rövidülnek a szoknyák, keringenek a gondolatok, meg a méhecskék. átalakulás és az ezzel járó zsivaj, zűrzavar van, annak rendje s módja szerint. körülöttünk s bennünk is talán. a téli fénytelen napokon nehéz volt arra gondolni, hogy ebből van kiút, most talán nem is érdekes. lefekszünk a fűbe és arra gondolunk, hogy sárga. a reggeli hűvösben ugyan didergünk kicsit a vékony kabát alatt, irigykedve nézve azokat akik a kirakaton túl a kávéjukat szürcsölik, de a házakon lefelé kúszó világos csík feledteti mindezt és ígéretet tesz a délutáni melegre. bosszúsan gondolunk arra, mi is lesz a pulóverrel, melyet biztos ami biztos alapon mégis magunkra rántottunk az utolsó percben arra gondolva, hogy a szexepilnek ezzel nem lettünk a kárára.

madárcsicsergés nincs, rügyek úgyszintén, de talán a villamos csöngetése magában hordozza ugyanúgy azt a huncutságok, ami valamiért nem tűnik az arcokról. a másik fiú is talán azért mosolyog arra a lányra az út túlondalán várva a percet, mikor mindketten nekiindulnak kifeszített mellel és a legsármosabb pillantással remélve, hogy az a pár tizedmásodperc mely elhaladtuk-kor rendelkezésre állt arra, hogy magukra és a közös jövőre felhívják a figyelmet elég is lesz. ha meg nem, legények és leánykák is akadnak még bőven, lám ott is van egy, ha kilépek talán még utolérem az átjáró előtt…

 

képek innen