gondolatok az vágyról

mottó: we do not remember days, we remember moments…

amikor előszor megláttam edó felkérését az jutott eszembe, hogy szegény lány jól mellétrafált, hisz én nem is igazán értek ezekhez a dolgokhoz, nem tartom magam megfelelően tapasztalnak ezen a területen. (megfelelően?) aztán rájöttem, hogy hiszen én is szerettem már, akkor nem is lehetek olyan messze és amúgy sem a szexről szeretnék írni, ha irok, hanem arról az érzésről, amely szerintem leginkább meghatározza az életünket, és ez a vágy. így hát, ha szexbloggom lenne, az a vágyról szólna.

ez kb. a kedvenc érzésem.

mikor először fölfedeztem a vágyat, azt hittem ez olyasmi, ami csak bennem van. ez az én vágyam és így nézz ki. nem is vágytam másra, hisz a vágy maga volt a jó. ez így van néha ma is.

aztán lett arról is valami fogalmam, hogy a vágyak néha találkoznak, mert azok a nénik és bácsik a magazinokban látszólag jól “érezték egymást”, de azt, hogy két vágy együtt lüktessen nem tudtam elképzelni. mert ez nem hasonlított igazán soha arra az érzésre amit éreztem.

ezt a feltevésemet tovább erősítette egyik partnerem is, aki tudomásomra adta, hogy, hogy a vágynak vannak határai és korlátai. ez akkor elfogadható magyarázatnak tünt és nem is volt gond, hisz ott voltak még mindig a fantáziák. azt mindig elő lehet venni, mint egy kifestőkönyvet és kicsit mindig színezni rajta, addig, míg úgy nem tűnik, hogy most már jó, teljes. lassacskán kezdtem elfeledni a vágyat, úgy ahogy megismertem és elfogadtam azt a másik izét, ami lett. ez sem volt rossz, de ma már tudom, hogy nagyon távol állt attól, ahonnan elindultam, elindultunk.

a vágy pedig ott volt(van) körülöttem sok formában. kisérleteztem vele. csupa kedvtelésből vizsgáltam néha a hatásait. ezúttal másokra. azt játszottam például, hogy megyek az utcán és vággyal telien nézek a szembejövőkre, olyan “vetkőztetősen”, aztán számolom hányan néznek vissza másodszorra, ne adj Isten visszafordulnak. ott bújkált a lopott pillantásban, a csodálkozással együtt …

ma már “ismét tudom”, hogy milyen az, mikor a vágy szabadon áramlik. amikor vágysz valakire és ő is rád. nem kell a hely, nem kell az idő, nem kell semmi, csak az, hogy ezt mindketten elfogadjátok. miután felvállaltuk, hogy nem állunk többé ellen és az elfojtott vágy feltört olyasmi tárult elénk, amire mindketten csodálkozva tekintettünk.

azokról az estékről, amikor úgy feküdtünk le egymás mellé, hogy most csak egy kiadós alvásra vágyunk és néhány perc múlva egy ölelés, egy simogatás a meztelen bőrön felborított az elképzeléseket. és akkor kézzel foghatóvá válik a vágy.

akkor az a hajlat a fenekén, a mellének az íve, a csípője, a tekintete, a pupillák tágulása, ez elnyíló száj, az összepillantás, ahogy a mellbimbó felkarcolja a bőröm, az izzadságcsepp a hátamon, a nehéz szuszogás és a csend, a hajszálak zizegése…maga a vágy része. ebből indul és ebbe érkezik.

rá kellett jönnöm azonban, még valmire. arra, hogy nem találom a fantáziáimat. mert megélem őket. igyekszem hát újjakat találni. addig is ráhangolódásként előveszek egy emléket a sok vágy katarzis közül és kibontom, mint szépen csomagolt finom csokit. úgy olvad szét a testemben az érzés, mint a csoki a szájban, van benne tej is, mogyoró is, fekete is és fehér is, bonyolult is, mint az élet…

majd még írok.

voros-lany.jpg

5 hozzászólás to “gondolatok az vágyról”

  1. A tánba híváskor nekem is eszembe jutott első szexuálisvágyélményem. Román óvodába jártam, egy Partium-i kisvárosban, közel, nagyon közel az anyukám munkahelyéhez. Mindig sírva hagyott ott az oviban, én is mindig sírtam. Nem hisztiztem-bömböltem, csak sírtam, mindig sírtam a korlátoktól. Legkínzóbb a román nyelv idegensége és értelmezhetetlensége volt. Szóval magyarul nem beszéltem, egyrészt mert szégyenlős voltam, másrészt mert mindenki románul beszélt, azt pedig egyáltalán nem értettem. A gyerekekkel nem sok játékra emlékszem. Annál inkább a kétórás ágyba bújásokra, kollektíven, vagy akár gruppen, mindannyian kényszerből bebújtunk a paplanok alá, az ágyaknak se vége se hossza. Amikor egyszer hirtelen, emlékem hiányos, azon kapom magam, hogy tűz támad a közepemben, nem tudom hol, még nem találkoztam ezzel a lángoló testegységgel, de természetem olyan, hogy testem minden kívánságát azonnal teljesíteni akarja, így hát elindultam kezemmel megkeresni a tűz forrását. Hogy megégetném magam, az akkor még meg sem fordult a fejemben, mint később annyit égetgettem folyton, újra és újra másokat és persze magam. Szóval a testrész nem épp, mint most gondolnám nunim tájéka volt, annál sokkal kiterjedtebb. Hasam, fenekem és combközepem lázban égett. Megoldást kereső természetem túl a fentiekben már említett nyelvkorlátokon felébresztette jobboldali társam hasonló érzelmeit. Onnan tudom jobboldali, mert hasamon feküdtem, tevékenykedni pedig, jobbkezes lévén, jobbkezemmel szeretek, megválasztottam tehát jobboldali társam, akivel egymás fenekét gyengéden, gyűrűsújjainkon lévő kövesgyűrűinkkel döfködtük félszegen. A tüzet a döfködések közötti feszült várakozás csillapította. Ne gondoljátok, hogy gyors és izgatott kitörésekre vágytunk volna, nem. Az izgalmat annak a felismerése adta, hogy él még a másik oldalon a tűz, rebben a kéz és az, hogy a gyűrű megérinti e jobboldali fenekünk puha bőrét, már rég nem volt érdekes. Azon a napon gyorsan elaludtunk.
    Nem tudom ki volt a társam, gondolom leány, de abban sem vagyok biztos, hogy köves gyűrű volt. Abban viszont igen, hogy a paplanok ebben a korban már jócskán rebbentek félszegen, hol itt, hol ott. Én csak magamra figyeltem, és mindig a megoldásra. Volt még korábban egy eset, egy hármas, barátok voltunk, de rajtakaptak minket a töltésen a nagyok, még a tűz ébredése előtt, az előjátéknál.

  2. ez kedves volt. nekem nincsenek ilyen koraim emlékeim 😦

  3. ezt el sem hiszem, vagy te akkor nem voltál ott az oviban?

  4. könyvbagoly Says:

    (vagy hosszú hajszál leesett a bugyimba.)

  5. oviban voltam, de teljesen fehér az a rész. néhán apró töredék sejlik fel, de ezek távolról sem erotikus töltetűek. 😦

Hozzászólás