Tovább gyűrűzik a pedagógusok fizetésemelése körüli botrány. Az államelnök aláírása nyomán a törvény hatályossá vált. Tăriceanu kormánya, hogy a fenyegető következményeket legalább a pénzpiaci válság nehezének elvonulásáig elhárítsa, kénytelen volt kormányrendeletben felfüggeszteni.
A pedagógus-szakszervezetek vezetőit a rendelet természetesen felháborítja. Ez magától értetődő, hiszen a pedagógusok joggal várják el a fizetések emelését, maga alatt vágná el a fát az a szakszervezeti vezető, aki ezzel az óhajjal szembehelyezkedne. Arról nem is beszélve, hogy a tanárok fizetése valóban megalázóan alacsony.
Főként európai összehasonlításban, de még a volt szocialista országok nagy részével összevetve is. A tanügy mellett ma már tényleg csak a pedagógia legelvetemültebb apostolai tartanak ki. A fiatalok közül pedig főként azok vállalnak óvónői, tanítói vagy tanári állást, akik másutt nem tudnak elhelyezkedni. S az anyagi motiváltság hiánya még az utóbbiak teljesítményét is jelentősen rontja.
Mindez kétségtelen. De ez a helyzet a román gazdaság állapotának közvetlen következménye. Az alacsony munkatermelékenység, a pazarlás, a közszférában uralkodó zűrzavar: balkáni örökségünk.
Ahhoz tehát, hogy a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a közhivatalnokok fizetését megfelelő mértékben növelni lehessen, mindenekelőtt a román gazdaság szerkezetét, termelékenységét, az elosztási rendszer aránytalanságait kellene átgondoltan kiigazítani. Ez azonban nem lehet kampányfeladat.
Az, hogy minálunk a politikai osztály éppen a választási kampány hónapjaiban és egy világgazdasági válság kellős közepén teszi meg azt, amit a hatalom birtokában és békésebb időkben maga sem tett meg, jellemző vonása a román politikának.
Legfeljebb az szokatlan, hogy ezúttal van egy kormány, amely élesen és eltökélten elutasítja a hatalomra ácsingózó politikusok (köztük saját párttársai) felelőtlenségét. S teszi ezt teljesen önzetlenül. A Tăriceanu-kormány magatartásának valóságos tartalma akkor válik átláthatóvá, ha feltesszük a klasszikus kérdést: „Cui prodest?” Kinek használ?
A kormány eltökéltsége ugyanis mindenkinek használhat, kivéve magát a kormányt. A hatalomért versengő politikai pártoknak, bárki kerüljön hatalomra, bizonyosan használhat, hiszen mentesítheti őket a bumerángszerű következményektől, a nekilendülő inflációtól, az államadósság növekedésétől, az állam finanszírozásának nehézségeitől.
Hogy a következményekkel nem a mai kormánynak kell majd szembenéznie, bizonyos, hiszen a liberálisoknak és az RMDSZ-nek – sem együtt, sem külön – nincs esélyük arra, hogy megtartsák a hatalmat. A novemberi választások nyomán egészen bizonyosan vagy a szocialisták, vagy a demokrata-liberálisok alakíthatnak majd kormányt. A liberálisok és az RMDSZ legfeljebb koalíciós partnerként jöhetnek számításba. Ha egyáltalán számításba jöhetnek.
A kormányhatározat – főként jelenlegi formájában – a pedagógusoknak és az állam polgárainak szintén csak használhat, hiszen megkímélheti őket az eufóriát követő keserves csalódástól, sőt, amint azt a nemzetközi pénzügyi intézmények prognosztizálják, a gazdasági összeomlástól.
Hogy az államelnök ennek ellenére a kormányt vádolja felelőtlenséggel és azt állítja, hogy az azonnali fizetésemelést azért vétózza meg, mert a fizetésemelésre szánt összegeket a politikai klientúrának szánja – ez, ha nem lenne rettenetesen demagóg, akár nevetségesnek is tűnhetne.
A klientúrát ugyanis a következő kormány néhány hónap múlva mindenképpen megfoszthatná a feltételezett előnyöktől. Ennyire azért egy – a szélsőséges nacionalisták által előszeretettel „bukottnak” titulált – kormány sem lehet ostoba.
A kérdésre tehát, hogy a kormány intézkedései „kinek használnak”, egyetlen értelmes válasz kínálkozik: az országnak. A Tăriceanu-kormány pártjai nem csak a legkevésbé nacionalisták az 1989 utáni kormányzó pártok közül, de a legpatriótábbak is. Az ország érdekét egyértelműen fölébe rendelik saját rövid távú érdekeiknek.
Ezért nem fognak rájuk szavazni.
http://umsz.manna.ro/velemeny/patriotak_es_demagogok__2008_10_30.html
aha
2008. október 30.
Románia “gazdasága” és erőforrásai gyakorlatilag nyugati kézben vannak, nyugatnak termel viszont nyugatról hozzuk be a termékeket. Felvevő piac a nyugati termékeknek és kiszolgálója a nyugati piacoknak. Viszont ez is jobb, mint “önálló piacként” nyomorogni, mert behozzák a technikai, szakmai tudást és tapasztalatot – esélyünk nyílik a felzárkózásra – szakmailag mindenképp.
Ebből az alárendelt helyzetből a kelet európai államok szerintem nem fognak kilábalni a köv. 50-100 évben, a fizetések mindig jelentősen alacsonyabbak lesznek, az életszínvonal szintén.
Periféria, határvidék, mahala maradunk – ahogy tetszik.
aha
2008. október 30.
A lényeg lemaradt: a közeljövőben ha valóban nő az átlagbér (nemcsak számokban hanem valós értékben is) – szerintem kevesebb befektetés érkezik majd és a felzárkózási esélyek is csökkennek.
A jelenlegi növelés viszont nem reális növekedéshez, hanem inflációhoz, pénzhíguláshoz vezetne a véleményem szerint, ezzel sok tízezer-százezer román hitel részlet-fizető lehetetlenülne majd el – nálunk is beállna az ingatlan-ár zuhanás és a hitel-válság, bankcsőd-hullám.
piszkosfred
2008. október 30.
aha: aha
Hueye Fass
2008. október 30.
Közhelyes, rossz minőségű írás.