Sport életre-halálra
Még az idei téli olimpiai játékok megnyitója előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a sport nem gyerekjáték. A felkészülések során több baleset is történt, mely megnehezítette a versenyzők helyzetét. Violeta Stramaturaru román szánkós például, a próbakörön szerzett sérülése miatt nem is állhatott a startvonalhoz, Nodar Kumaritasvili, a grúz szánkós pedig a jégpályán elszenvedett balesete során életét vesztette. A grúz versenyző a negyedik áldozat a téli olimpiai játékok történetében. A megnyitóra – bármennyire látványosra is sikeredett – mindez árnyékot vetett.
Minden sportágban előfordulnak ugyan balesetek, a szánkósport mégis a legveszélyesebb olimpiai számok közé tartozik. A sportolót a bukósisakon kívül szinte semmi nem védi, és a pályán mintegy 140 km/órás sebességgel száguld a célvonal felé. Nem véletlen, hogy már a szánkózás olimpiai bemutatkozásakor történt egy halálos baleset: a lengyel–brit Kazimierz Kay-Skrzypeski az 1964-es olimpián vesztette életét, szintén az edzésen. A Whistler Sliding Centre, az idei olimpiai játékoknak otthont adó központ jégpályája az eddigiek közül a leggyorsabb és legveszélyesebb, amit mi sem bizonyít jobban, mint az hogy tizenkét szánkós sérült meg a felkészülések során. Az idén, nem hivatalosan ugyan, de megdőlt a sebességi rekord is a whistleri pályán. Az osztrák Manuel Pfister megközelítette a 154 km/órás sebességet. Azért nem lett hivatalos a rekord, mert edzésen érte el ezt a teljesítményt.
Azt már megszoktuk, hogy a szórakoztató-ipar szinte mindenre ráteszi a kezét, amiben pénzt lát. Elképesztő összegeket költöttek az idei olimpiai játékok előkészületei során is, természetesen a többszörös bevétel reményében. A pályákat azért tervezik egyre veszélyesebbre, hogy minél szórakoztatóbbak legyenek a versenyszámok. A kérdés csak az, hogy megéri-e mindez, amikor az emberi élet a tét.
Hover Zsolt
A veszélyes pályák sorozata folytatódhat a lesiklás helyszínével, ahol a 45 versenyző közül csupán 38-an értek célba. A grúz szánkós tragikus esete mindent elárul az olimpiáról. Ami a legfelháborítóbb azonban, a szervezők hozzáállása. Be sem akarták ismerni, hogy valóban a pálya veszélyessége miatt történt a baleset. Egy halálesetre volt szükség ahhoz, hogy megmagasítsák a jégteknő oldalfalát és lerövidítsék a pályát.
Lóránd said this on 2010/02/23 - 21:32 |
Az olimpia már rég a pénzről szól, sokkal kevésbé a sportról. A látványosság, a NOB érdek, a szponzorok meghálálása a sportolók védelme felett van. Követtem az idei olimpiát és az volt az érzésem, hogy sokszor olyan pályákat alakítottak ki, amelyek még a megnagyobb versenyzőkre is veszélyt jelentett. Egy sífutó árokba essen, ilyet edig világversenyen nem hallottam. De ennyi kisebb vagy nagyobb sérülésekről sem. Keserű szájízt hagyott…
Ho-ho-horgász said this on 2010/02/23 - 08:57 |