Ábá bloggolni akar

Olyan éberen figyelem a kívül-belül leselkedő dolgokat, hogy ennél jobban már nem is lehetne figyelni. Már lassan nem lehet követni sem, mert ez túl sok, az is elég, ha belül figyeled, de most, hogy kívül is van bőven figyelnivaló, hát én ehhez túl lassú vagyok. Peregnek az események, érkeznek a hírek, utolérnek az élmények és a meghívások, felkérések, felhívások, megkérések…. a lemondások is, persze, szerencsére, de ezeknek most kivételesen örülök. Mert én mondom le, akkor, amikor úgy érzem, túl sok, és mert senki nem szólhat bele, mert senkinek nem engedem meg, hogy beleszóljon, és nem, én most nem kötök kompromisszumot. (Köszönöm annak, aki ezt megfogalmaztatta velem – más kapcsán, de ez most nem számít.)

Nem tetszik? Fel is út, le is út. Majd akkor változtatok ezen, ha nekem éppen úgy tetszik. Amikor éppen kompromisszumra fűlik a fogam, amikor úgy érzem, megköthetem anélkül, hogy azt várnám cserébe, hogy más is kössön velem. Mert ez nem cserekereskedelmi áru. Hogy miért nem az? Mert persze, teheted mérlegre nyugodtan, de lehet, hogy amit érte kapsz, úgyis szétfoszlik, tehát hiába. Inkább add oda, ha adnivalód van, s köszönj jónapotot utána. S vedd el, amit kapsz, s szintén köszönj jónapotot utána. Semmi lekötelezettség. Csak ennyi: Szívesen! Máskor nem biztos, de sose lehet tudni. Talán látjuk egymást még az életben.

Amúgyis azért kapsz sokszor pénzt, amiért nem sokat teszel, s amit szeretsz csinálni, s jól csinálod, azért nem. S így van ez mindennel…. Azaz természetesen nemcsak a pénzzel, s nemcsak a munkával. Azaz így van a szerelemmel, az elvekkel, az érdekes gondolatokkal, az étellel, és a barátokkal. Biztos még sok mással is. Magyarázzam? Az megy el, akiért a legtöbbet áldoztál – azt hagyod el, akitől a legtöbbet kaptál; azt az elved cáfolja meg az élet, amihez a legjobban ragaszkodtál; az a hónapokkal ezelőtt elhintett gondolat köszön vissza hirtelen, világmegváltóként, amire akkor fel se figyeltél – és a valamikor legérdekesebb dolgok ma banalitásokká válnak; az az étel sikerül a legjobban, aminek nem is tudtad, hogyan fogj neki, csak úgy zsigerből tettél bele mindent – és persze, amit recept szerint csinálsz, az sose lesz igazán jó; a valamikor legjobb barátnak hitt ember egyszercsak ellenséggé válik – és akitől tartottál valamikor, akiből semmi jót nem néztél ki, arról kiderül, hogy a legtöbbet teszi érted, amikor legnagyobb szükség van rá.

Azaz, Ábá: légy éber, de ne következtess. Néha húzz egy vonalat, és elnagyoltan mérlegelj. Ja, és azt a vonalat ritkán húzd meg. És akkor minden rendben.